Néhány nappal azután, hogy Putyin megtámadta Ukrajnát, úgy döntöttetek, elhagyjátok a hazátokat. Miért?
2022. február 24-én, aznap, amikor elkezdődött a háború, este elmentem a barátaimmal tüntetni, és néhány embert letartóztattak, szerencsére nem a társaságunkból. Aztán vasárnap is elmentünk a demonstrációra. Egy belvárosi kávézóban vártam a barátaimra, kinéztem az ablakon, és láttam, hogy a rendőrök sorra viszik el az embereket – egyesével ráncigálták őket be a buszokba úgy, hogy a tüntetés még szinte el sem kezdődött. Ekkor éreztük, hogy nincs esély a tiltakozásra, ráadásul ez nem is Moszkva vagy Szentpétervár volt, hanem Kazany, ami kisebb város, ahol eleve kevesebb embert lehet aktivizálni tüntetésekre. Szóval, úgy láttuk, hogy nincs értelme maradni, mivel két lehetőséget láttunk: vagy otthon élünk tovább és befogjuk a szánkat – de ez teljesen kizárt volt –, vagy pedig új életet kezdünk. Ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk. Még aznap vettünk repülőjegyeket Jerevánba, Örményországba.
Mit éreztél, amikor meghallottad, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát? Lehetett erre számítani?
Utólag visszatekintve már szinte logikusnak tűnik, hogy így alakultak a dolgok. De akkoriban egyáltalán nem így éreztük. Emlékszem, 2022 elején láttam pár külföldi híradót a YouTube-on, amik arról számoltak be, hogy orosz csapatok vannak Ukrajna határán, és hogy Oroszország invázióra készül. Úgy éreztem, ez erős túlzás. Miért tenne ilyet Putyin? Csak fenyegetőzik. A legtöbben talán így gondolkodtak akkoriban. Aztán Putyin elismerte a Donyecki és a Luganszki Népköztársaságok függetlenségét – na akkor kezdtem el aggódni, hogy valami történni fog. De teljes körű invázióra még akkor sem számítottam – gondoltam, esetleg valamilyen provokáció lehet a határon, vagy valami hasonló fog történni. De nem: február 24-én felébredtem, bekapcsoltam a telefonomat, és láttam, hogy megkezdődött az invázió. Szóltam a férjemnek, hogy Kijevet bombázzák. Sokkolt a dolog.
Nem is tudtam, hogy a testem képes érezni ilyesmit: fizikai értelemben is sokkolt, majdnem elhánytam magam, sokáig nem tudtam enni. Hiszen valami történelmi jelentőségű és egyben rettenetes dolog kezdődött el.
Vannak barátaid Ukrajnában?
Nincsenek. De ettől még egy pillanatig sem gondoltam, hogy lenne jogosultsága ennek a háborúnak. Sőt, ismerek olyan oroszokat, akiknek élnek rokonaik Ukrajnában, de ettől még háborúpártiak: a szeretteik mondják nekik, hogy „Hé, az országotok bombáz minket.” És nem hiszik el. Az a válaszuk, hogy „Neeem, nem titeket bombáznak, csak a nácikat.”
Örményország után Budapest volt a következő úti cél?
Nem. A cégemnél – sok Oroszországban működő nemzetközi vállalathoz hasonlóan – felajánlották az alkalmazottaknak az áthelyezést külföldre. Először Ciprusra költöztünk a férjemmel, aztán a cég nyitott egy irodát Magyarországon, és felajánlottak egy állást. Elfogadtam.
Mivel foglalkoztál?
A cég videótartalmakat gyárt, kifejezetten közösségi médiára. Forgatókönyveket írok gyerekeknek szóló videókhoz, producer vagyok, a gyártást is irányítom. Korábban voltak irodáink, Magyarországon is volt egy stúdiónk. Most már a teljes folyamat távmunkában történik, ezzel foglalkozom Spanyolországban is.
Mit tudtál Magyarországról, amikor megérkeztetek?
Szinte semmit. Amikor beleegyeztem az áthelyezésembe, megnéztem néhány videót a magyar történelemről, a nyelvről. Még pár nyelvleckét is vettem, hogy megismerjem az ábécét, tudjak olvasni, megtanuljak pár alapszót. A Magyarországon dolgozó kollégáim közül néhányan meséltek nekem a magyar politikáról, Orbánról. Megnéztem néhány videót is róla. Az első gondolatom az volt, hogy… húha. Hallottam az oroszországihoz hasonló dolgokról és persze Sorosról meg a Közép-európai Egyetemről, amit át kellett költöztetni Bécsbe. Szóval azért képben voltam azzal, hogy hová költözöm, de úgy voltam vele, mégiscsak egy európai ország európai emberekkel.
Milyenek voltak az első benyomásaid az országról, a magyar emberekről?
The post „Ki akartam mondani dolgokat, de nem szerettem volna rács mögé kerülni” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
