A korábban közölt másfélmilliárd forint helyett több mint hárommilliárd forintba került a 2024-es Budapest Influencer Trip – írja a 444 a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) közérdekű adatigényléssel megszerzett dokumentumokra hivatkozva.
Az eseményre 2024 májusában több tucat külföldi influenszert hívtak Budapestre, hogy közösségimédia-tartalmaikon keresztül népszerűsítsék a magyar fővárost és a hazai turizmust. A programot az MTÜ szervezte, a közpénzből fizetett influenszerkampány ötlete pedig Orbán Viktor akkori miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel turisztikai elképzeléseihez kapcsolódott.
A résztvevők számára többnapos programsorozatot szerveztek, amelyben privát rendezvények, luxusszállodai tartózkodás és exkluzív vendéglátóhelyek is szerepeltek. A 444 szerint a program egyes helyszínei olyan üzleti körökhöz is kapcsolódtak, amelyek a NER-en belül, illetve Tiborcz István érdekeltségei között is megjelennek. Például az Orbán Viktor veje érdekeltségébe tartozó Dorothea Hotelben is foglaltak szállást a résztvevőknek.
A Magyar Turisztikai Ügynökség korábban azt közölte, hogy az influenszertrip költsége 1,5 milliárd forint volt. A most nyilvánosságra került dokumentumok alapján azonban a teljes összeg ennél jelentősen magasabb volt. Az MTÜ közlése szerint
a 2024. évi Budapest Influencer Trip projekt teljes költsége nettó 3,1809 milliárd forint volt, amelyből az influencerek felületein történő médiavásárlás nettó 1,4789 milliárd forint összeget tett ki.
A munkák jelentős részét kiszervezték: a turisztikai ügynökség alá tartozó Visit Hungary – a Nemzeti Kommunikációs Hivatal által lebonyolított közbeszerzések eredményeként megkötött – vállalkozási keretszerződések szerinti vállalkozói látták el.
Vagyis Balásy Gyula New Land Media Kft.-je és a Media Dynamics Kft. Ők bonyolították nemcsak az influenszertripet, de az ennek keretét biztosító nemzetközi imázskampányt is, ők tartották a kapcsolatot az influenszerekkel, és ők is választották ki a szerencséseket, akik közpénzből, luxuskörülmények között bulizhattak Budapesten.
A többnapos eseményre 51 influenszert sikerült meghívni (négyük esetében a listán +1 fő is szerepelt) Budapestre. Volt köztük amerikai, szlovák, német, olasz, spanyol, holland, norvég, brit – de brazilt, ausztrált és libanonit is sikerült idecsábítani. Voltak táncosok, színészek, modellek is a meghívottak között.
Kefaya Abudayyeh Instagram-sztár egy videóban személyesen Orbán Ráhelnek mondott köszönetet:
Rachel, szeretünk, őszintén, és köszönünk mindent, csodás vagy, minden pillanatot imádunk itt. Esküszöm, tényleg ezt gondolom, és nemcsak én, hanem az összes lány.
A kampány már 2024-ben is komoly vitákat váltott ki, elsősorban a magas költségei, Orbán Ráhel szerepe, valamint a programban érintett, kormányközeli üzleti érdekeltségek miatt.
A résztvevők listája szerint Magyarországra látogatott:
- David Dobrik szlovák születésű, Amerikában befutott YouTuber, aki több tízmilliós követőtáborral rendelkezik.
- Tommy Fury profi bokszoló és realityszereplő, aki Tyson Fury féltestvére.
- Olivia Palermo amerikai társasági szereplő és divatikon.
- Devon Rodriguez amerikai portréfestő és TikTok-sztár. A New York-i metrón készített spontán portréival futott be.
- Hanna Stocking nagyon nagy követőtáború amerikai internetes celeb, korábban a Vine egyik legismertebb szereplője volt.
A résztvevők teljes listája, és a programok a 444.hu cikkében olvashatók.
The post Kiderült, kik buliztak Orbán Ráhelék influenszer-partiján, ami 3 milliárd forintba került az adófizetőknek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





