Kifakadt a zuglói fideszes: Radics Bélával példálózva jelentette ki, hogy nem kér ebből a megújulásból

Nme mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel a Fideszen belül a lista átrendezését, ezzel együtt, hogy kik jutottak végül listás parlamenti mandátumhoz a leköszönő kormánypárt színeiben. Borbély Ádámot, a Fidesz zuglói önkormányzati képviselőjét olyannyira felhúzták a fejlemények, hogy azt a politikust sem volt rest megnevezni, akivel problémája van: ő pedig nem más, mint Radics Béla, aki épp a zuglói választókerületben bukott hatalmasat egyéniben.

Radicsra április 12-én a budapesti 6-os választókerületben közel 30 százalékpontot vert a tiszás Velkey György László, a különbség pedig feltételezhetően még nagyobb lett volna közöttük, ha nem indult volna el a kerületben a szintén ellenzéki Hadházy Ákos is. Radics Béla egyéniben az egyik leggengébben szereplő fideszes jelölt volt, nagyon messze járt attól, hogy övé legyen helyben a mandátum, ráadásul a Fidesz listáján mindössze a 158. helyet foglalta el, így még elvi esélye sem volt arra, hogy innen bekerüljön az Országgyűlésbe. Mégis úgy alakult, hogy a nagy átrendeződés után tagja lett a frakciónak, az Orbán Viktor által belengetett átszervezésnek ő lett az egyik legnagyobb nyertese.

Az önvizsgálat ideje lezárult. Rendezzük sorainkat. Kezdődhet a munka! Közösségeinket nem hagyjuk szétzilálni, hanem pont ellenkezőleg: még erősebbé, még összetartóbbá, még elszántabbá tesszük őket. Szervezetünket megújítjuk, a folyamat már zajlik – és ahol hibáztunk, ott őszintén szembenézünk vele, majd az utolsó szálig kigyomláljuk mindazt, ami gyengíthet bennünket

így tekintett a jövőbe kedden Radics Béla. Sorai nem nyerték el Borbély Ádám tetszését, aki 2022-ben volt a Fidesz zuglói jelöltje, és bár ő is kikapott, jóval jobban szerepelt Radicsnál. Borbély Ádám 2024-ben a XIV. kerület polgármesteri posztjáért is elindult, és ugyan itt is alulmaradt, közte és a végül győztes momentumos Rózsa András között nem volt 5 százalékpontos különbség sem.

Ha az a megújulás, hogy a felelősök érinthetetlenek és még minden idők legrosszabb helyi eredményét elérő jelöltjét be is küldik a Parlamentbe, akkor én ebből a »megújulásból” nem kérek. Radics Béla mai bejegyzéséhez csak ennyit: Jó gyomlálást!

értékelte sajátosan a fejleményeket a zuglói politikus.

Kapcsolódó
Bejelentés: itt a Fidesz–KDNP parlamenti frakciója, nagy nevek hiányoznak

Orbán Viktor, Kövér László és Rogán Antal nem lesznek képviselők, Orbán Balázs pedig majd Brüsszelbe megy.

The post Kifakadt a zuglói fideszes: Radics Bélával példálózva jelentette ki, hogy nem kér ebből a megújulásból first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest