Az orosz hadsereg nyolc rakétát és több mint 300 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen csütörtökre virradóra, Kijevben az eddigi adatok szerint hat ember életét vesztette, sok a sebesült. 12 helyszínen célba találtak a csapásmérő eszközök, 19 esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat – jelentették katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A légierő parancsnokságának csütörtök reggeli Telegram-jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg 8 szárnyasrakétával és 309 csapásmérő, illetve álcadrónnal támadt ukrajnai célpontokat, a fő célterület Kijev volt. A jelentés szerint a légvédelem 3 Iszkander-K típusú rakétát és 288 drónt semmisített meg. 12 helyszínen összesen 5 rakéta és 21 drón célba talált, 19 esetben pedig a lelőtt támadóeszközök lezuhanó roncsai okoztak károkat.
Csütörtökre virradó az orosz hadsereg újabb kombinált légicsapást mért Kijevre: a fővárost két hullámban előbb drónok, majd rakéták támadták, az eddigi adatok szerint 6 ember, köztük egy gyerek életét vesztette, több mint ötvenen pedig megsebesültek – jelentette az Unian hírügynökség. A légicsapás 27 helyszínen okozott károkat, a legsúlyosabb következményeket a Szolomjanszkij, a Szvjatoscsinszkij, a Sevcsenkivszkij és a Holoszijszkij városkerületekből jelentették – közölte hivatalos Telegram-csatornáján Timur Tkacsenko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője.
A mentési munkák jelenleg is tartanak, az áldozatok száma ezért tovább nőhet – tette hozzá. Kijev Szvjatosinszkij kerületében rakéta csapódott egy többszintes lakóházba, amelynek egyik lépcsőháza gyakorlatilag megsemmisült – tette közzé Vitalij Klicsko polgármester a hivatalos közösségi oldalain. A támadásban más helyszíneken több lakóház is megrongálódott, infrastrukturális létesítményekben, oktatási intézményekben keletkeztek károk – tette hozzá a városvezető. A légicsapás miatt Kijevben hat utcát lezártak, több autóbusz és troli útvonala megváltozott – hívta fel a közlekedők figyelmét a rendőrség. Az Ukrzaliznyica állami vasúttársaság arról számolt be, hogy a város egyik kerületében megrongálódott a vasúti infrastruktúra, emiatt a forgalmat ebben a körzetben ideiglenesen dízelmozdonyokkal biztosítják, a szakaszon kisebb késésekkel kell számolni.
The post Kijevet támadták az oroszok, többen meghaltak first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu