Lakásába csalta a nehéz családi körülmények között lévő fúkat egy hatvan körüli férfi, majd leitatta őket és fizetett nekik azért, hogy fajtalankodhasson velük. A Szigetszentmiklós környékén élő férfi éveken át kihasználta a krízishelyzetben lévő 13 és 17 év közötti fiúkat. A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség minősített gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit.
Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy kilenc év börtönt és kilenc év közügyektől eltiltást kértek a férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére.
A vádirat szerint a férfi 2020 év eleje és 2023 ősze közötti időszakban rendszeresen, részben sikeresen próbált rávenni kiskorú fiúkat arra, hogy vele különböző szexuális cselekményeket végezzenek. Az elkövető általában 5 ezertől 25 ezer forintig terjedő összegeket fizetett a fiataloknak, de olyan is előfordult, hogy 80 ezret ígért, illetve fizetett a kiszemelt áldozatának.
A férfi bizalmi kapcsolatot a kiszemelt áldozatokkal három fázisban építette ki. Először összegyűjtötte azokat a fiúkat, akik szabadulni akartak a családi kötelékeiktől, vagy krízishelyzetben voltak. Összejöveteleket tartott nekik a saját lakásán, ahol a fiúk cigarettát és alkoholt fogyaszthattak. Ezeket a férfi fizette és biztosította nekik.
Az oldott állapotba került vendégei közül kiválasztott egyet, akihez azután személyesen is közeledni kezdett részben közösségi médián keresztül levelezve, illetve a rendszeres összejöveteleken spontánnak tűnő fizikai érintkezéssel, például ölelgetéssel, fenékre csapással. Ezután pedig – amikor nem érzett egyértelmű elutasítást – készpénzt ajánlott neki szexuális cselekményért cserébe. Amennyiben a fiú kötélnek állt, akkor visszatérően, újabb összegek ígéretével próbált újra szexuális kapcsolatba kerülni vele.
– fogalmazott az ügyészség.
Összesen hét fiú esetében volt megállapítható az, hogy a férfi fizetett vagy pénzt ígért különböző szexuális cselekményekért. Ezek közül csak két esetben nem valósult meg a szolgáltatás, mert két fiú a vádlott kitartó szándéka ellenére sem állt kötélnek.
A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség 7 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett, 2 rendbeli esetében pedig kísérleti szakban maradt gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit.
The post Kilenc évet kértek egy idős férfire, aki tízezreket fizetett öt krízishelyzetben lévő fiúnak, hogy megronthassa őket first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu