Kim Dzsengun koncertet rendezett az Ukrajna elleni harcokból hazatért katonáknak

Kim Dzsongun hősként üdvözölte az Ukrajna elleni háborúban Oroszország oldalán harcoló észak-koreai katonákat azon az ünnepségen, amelyet a hazatérésük tiszteletére rendeztek az észak-koreai fővárosban – közölte az állami média alapján a Guardian.

Az észak-koreai vezető azt mondta, hogy a csapatok a „hősök harci szellemét” képviselték a kurszki régió visszafoglalása során – írta a KCNA állami hírügynökség.

Kim Dzsongun augusztus 12-én telefonon is beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Putyin is megdicsérte az Ukrajna ellen harcoló észak-koreai csapatok teljesítményét.

Az Oroszországból visszatért katonákat koncerttel tisztelték meg, a harcokban elesett katonák hozzátartozói pedig egy banketten vehettek részt.

Az események azt jelezték, hogy a phenjani rezsim szakított a korábbi titkolózással, amely a háború korábbi szakaszában jellemezte az észak-koreai részvételt a háborúban.

Kim találkozott a hadsereg tengerentúli műveletének tisztjeivel is. Azt hangoztatta, hogy a „legfontosabb feladat” végrehajtásával bízták meg őket, és „meleg militáns bátorítást” adott a parancsnokoknak és a csapatoknak.

The post Kim Dzsengun koncertet rendezett az Ukrajna elleni harcokból hazatért katonáknak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest