Körülbelül tíz éve kezdett kampányba Kína annak érdekében, hogy nyugati cégek ne csak általában Kínában, de annak Ujgurisztán tartományában – vagyis hivatalos nevén a Hszincsiang Ujgur Autonóm Területen – is fektessenek be. Ez akkor sokak számára jó ötletnek tűnt, hiszen a régió, bár az ország egyik legfejletlenebb része, ásványkincsekben gazdag, és természetesen a munkaerő is olcsó.

Emellett több cég is okkal reménykedett abban, hogy Pekingnél „jó pontokat” szerez, ha engedelmeskedik a felhívásnak. A kínai kormánynak pedig több nyomós oka is volt arra, hogy a legnyugatibb tartománya felé terelgesse a cégeket.

Kína szárazföldi, belső területeiről nagyrészt általánosságban elmondható, hogy szegényebbek, mint a tengerhez közelebb esők. Az országba mindig is lazán illeszkedett, fegyverrel meghódított, időnként kiváló, majd a kommunista hatalomátvétel után brutálisan elnyomott Tibet és Ujgurisztán esetében pedig mindez fokozottan igaz. Ezért Pekingnek nyilván céljai között szerepelt, hogy fejlessze az ország nyugati felét is. A 2000 -es évek elején úgy képzelték, itt lehet majd Kína egyik kereskedelmi központja, ahonnan a közép-ázsiai országokkal folyó üzletelést irányítja. Valamint Európa felé is innen terjeszkedtek volna.

Másrészt, a dolognak volt egy politikai célja is. Mivel Ujgurisztánt régóta elnyomták, és a 2000-es években egy igazán kemény, sokak által kulturális népirtásnak tartott folyamat indult, így Peking szeretett volna valamit „kitenni a kirakatba”, illetve normalizálni az Ujgurisztánba való befektetést, mint lehetőséget. Ráadásul a térség nyugati irányú elhelyezkedése fontos szerepre predesztinálta az „új selyemút” programon belül is, amely nemcsak gazdasági, de politikai projekt is. Végül, de nem utolsósorban, a rebellis ujgur tartományt a fejlesztés által akarták Kínába integrálni. Úgy képzelték, hogy az anyagi gyarapodás elhallgattatja majd az autonómiatörekvéseket.

The post Kína kudarca sem segít az ujgur kisebbségen first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu