A Csendes barát első pillantásra egy fáról szól.

Második pillantásra is, mert a történet több idősíkon játszódik, az ezerkilencszázas, az ezerkilencszázhetvenes és a kétezer-húszas években, és a három különböző cselekményszálat a fa kapcsolja össze. A németországi Marburg egyetemi campusán áll, néma tanújaként több évszázadnyi szorgos könyvmagolásnak és diákos révedezésnek. Mondhatnánk, hogy a fa a főszereplőnk, és ezzel a fa máris többé válik önmagánál.

Többé? Inkább kiegészül más jelentésekkel is, de megmarad fának.

Enyedi Ildikó új rendezésének egyik célkitűzése ugyanis mintha éppen az lenne, hogy a középpontjában lombosodó fát ne emberi játszmák jelképeként, a mi találkozásaink ürügyeként használja.

Lehetetlen kihívás, mert nárcizmusunkban, amely példátlan a Földön honos fajok között, képesek vagyunk a legapróbb jelekben is az ember nyomát észrevenni; nekünk szóló és a magunk számára érvényes utalást látni abban is, amihez egyébként nem volna közünk.

Különösen így van ez, ha művészeti cselekvésről, műalkotásrészletről van szó, akárha a dokumentálás igényétől vezetve. Mennyi természetfilmet néztünk végig úgy, hogy kegyetlen vadásznak láttuk a prédára leső párducot, és ártatlan gyereknek a csorda mögött lemaradó antilopot! A film történetében egyedül a kísérleti filmesek találtak módot rá, hogy kivonják az embert a mozgóképből: ha vibráló geometriai alakzatokat, esetleg összefestékezett filmszalagot nézünk, igen nehéz önmagunkat felfedeznünk a filmben. (Azért mindig megpróbáljuk.)

Minden bizonnyal Enyedit is izgatja ez a kérdés. Pályakezdése a neoavantgárdhoz és a kísérleti filmezéshez köti. Később elkötelezte magát a történetmesélő nagyjátékfilm mellett, és miután tíz éve, mozifilmjei között tartott hosszabb szünet után visszatért a nemzetközi filmvilág elitjébe, mára lényegében a legmagasabban jegyzett, aktív magyar filmrendezőként tarthatjuk számon.

De soha nem fordított hátat a kísérleti szemléletnek, amit a Csendes barát kétszeresen visszaigazol. Nemcsak az emberin túli létezésmódok kifejezési lehetőségeinek kutatásával, hanem azzal a pofonegyszerűnek hangzó, eredeti válasszal mégsem kecsegtető kérdéssel is: mi a film? És mire jó?

Önmagában az, hogy Enyedi ilyen kérdésekre igyekszik megfelelni, mutatja vállalkozásának kivételes természetét, ritkaságát. De ő még valamiféle választ is ad. A Csendes barát mai – pontosabban 2020-as, a koronavírus-járvány kitörésének idején játszódó – történetszálán a csecsemők agyi tevékenységét kutató professzor másodmagával bezárva marad a marburgi egyetemen, ahova vendégoktatóként érkezett. Feltűnik neki a kertben álló, impozáns páfrányfenyő, mesebelien hangzó tudósnevén ginkgo biloba, és miután konzultál egy francia biológussal, eszébe jut, hogy agykutatásra használt műszerei átkalibrálásával a fa életjeleit is megmérhetné, tanulmányozhatná. Rögzíti és megvizsgálja a gyökérzet rezgéseit, a földben mocorgó, nedvedző, fent susogó fatest jelzéseit, és képpé alakítja őket.

A mozgókép mint kommunikációs eszköz, tolmácsgép ember és nem-ember között? Felvillanyozó gondolat, és Enyedinek el is hisszük, hogy a film ilyen is lehet.

És elhisszük Tony Leungnak, aki bizonyos vélemények – mondjuk a sajátunk – szerint a földkereség legnagyobb filmsztárja, mindenesetre jelentős színész. Nem ismerünk távol-keleti zen mestereket, de úgy képzeljük, ők nézik az erdőt olyan mély nyugalommal és gyökerekig ható éleslátással, ahogyan a Csungking expressz és a Szerelemre hangolva hongkongi művésze. Most először szerepel európai filmben, amiért egyrészt járna valamilyen országimázsdíj Enyedinek. Másrészt Leung személye érvényesen kapcsolja össze a Csendes barát nem-emberközpontú szemléletét a távol-keleti filozófiák animista, spirituális alapállásával.

Az újszerű, a kísérleti kép segít megismerni a fát, a fa pedig összekapcsol bennünket egymással. Mivel Enyedi filmmel, az idő sűrítésének-megnyújtásának művészetével dolgozik, az emberek közötti kapcsolat nemcsak a közös időn osztozó, hanem az idősíkok között elcsúszó szereplők között is létrejöhet.

Mennyi variációját, valóságos katalógusát nyújtja a kapcsolatteremtési lehetőségeknek a Csendes barát!

És milyen finom, visszafogott poén, hogy a legnehezebben megszülető barátság éppen a professzoré és az egyetemi gondnoké, akik pedig ugyanott kénytelenek tölteni az idejüket, és egymásra is vannak utalva.

Ám a fa nincs az emberi életidőhöz kötve. Így ott lehetünk vele és általa 1908-ban, az első nőként egyetemi felvételt nyert Grete történetében, aki a maradi és nőgyűlölő oktatókkal megküzdve kiharcolja a függetlenségét. Ebben éppen az akkor még nem mindennapos technológia, a fényképezés kitanulása jelenti a kulcsot. A fényképezésé, amelyet Enyedi megint a huszadik századot végigkísérő, bizonyos értelemben „létrehozó” művészetként mutat be, mint első nagyjátékfilmjében, és ahogyan ott is, a két korszak határán álló századelő világában újra lehorgonyozza a női önérvényesítés nagy, modern történetét.

A Csendes barát mégsem Az én XX. századom, és nem is Grete huszadik százada. Ha valakié-valamié, akkor a fa huszadik százada.

Enyedi csodálatosképpen azt is megoldja, hogy a személyesség megtartásával helyezi át a hangsúlyt emberekről a gingkóra. Még egyszer sem készített nem-személyes filmet. Ezért kapcsolja össze, szerzői filmes nézőpontból logikusan, a fényképész lány és az agykutató professzor történetét a hetvenes évekbeli betéttel, amelyben saját fiatalságának életmódajánlata, a hatvannyolcas reformoktól megihletett diákság rajza jelenik meg. Mellesleg egy olyan figura, a szerény és kissé elveszett Hannes történetén keresztül, akit a rendező saját férjéről mintázott.

E történetek, történetecskék külön-külön nem szolgálnak revelációval. Kissé keresettnek, túl szabatos ötletnek tűnik az is, ami máskülönben látványossá és hangsúlyosan moziélményszerűvé avatja a filmet, hogy Pálos Gergely operatőr mindegyik történetszálhoz az adott korszakra jellemző képi világot hozott létre a 35 és a 16 mm-es nyersanyag, illetve a digitális kamera használatával. A Csendes barát két és fél órája mindvégig szép, de olykor, a két múltbeli szálon bizony szépelgő. Nem könnyű úgy hosszan mutatni fűt-fát-erdőt, a természeti szép ősi alanyait és a tájat megalkotó emberi tekintet tárgyait, hogy óhatatlanul bele ne csússzunk a sok évszázados ábrázolási konvenciók és megszokott utalások lapályába.

Mit számít?

A Csendes barát három szálát így is egységbe forrasztja és megnemesíti az erős és egyedi rendezői látásmód. Amelynek az eredője valamilyen tiszta – tehát nem ezoterikus, nem humbug – mágikus gondolkodás.

Szűnni nem akaró kíváncsiság és kitartó figyelem a Szerb Antal-i „hétköznapok és csodák” összetartozását, együtt-lélegzését bizonyító jelenségek iránt. A Csendes baráttal Enyedi újabb, érvényes formát talált e szemlélet kifejezésére, ezúttal egy fában rátalálva lelki társára. Nemcsak a tavalyi év legjobb magyar nagyjátékfilmjét készítette el így – könnyen lehet, hogy idén sem akad méltó párja.

Csendes barát (2025), 147 perc. 24.hu: 9/10.

The post Kinőtt a földből az év legjobb magyar filmje first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu