Kirángatta a kocsiból, majd felismerhetetlenségég összeverte a barátnőjét bosszúból egy jászsági férfi

Kirángatta a kocsiból, majd felismerhetetlenségég összeverte a barátnőjét egy 40 éves karcagi férfi, amiért nem árulta el, hova tűntek az ékszerei. A támadó nem sokkal korábban egy másik nőt is bántalmazott A Szolnoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntette és más bűncselekmények miatt állítja bíróság elé az elkövetőt.

Lánczi Rajmund, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a férfi tavaly június végén tudomást szerzett arról, nincsenek meg az otthon tartott másfél millió forint értékű ékszerei. A terhelt azt feltételezte, hogy egy fegyverneki nő vitte el, ezért a párjával együtt elment hozzá kocsival, hogy számonkérje.

A férfi bosszúból már az autóban felpofozta a barátnőjét, amiért a nő nem mondta el neki azonnal, hogy az ékszereket ki vitte el. A férfi és barátnője a délutáni órákban érkeztek meg Fegyvernekre, ahol az egyik utcában a férfi meglátta a nőt, akiről azt feltételezte, hogy ékszereit elvitte.

A nő éppen hazafelé tartott gyalog. A férfi kiszállt a kocsijából és egy macsétával elindult a járókelő felé, miközben a nőt az ékszerek visszaadására szólította fel. A nő megpróbált elfutni,, azonban a férfi kezében a machetével kergetni kezdte őt. A nő menekülés közben elesett, ekkor a férfi utolérte, majd megpofozta és többször is bele rúgott, valamint kis erővel többször is megvágta a bozótvágóval, miközben az ékszereket követelte.

A nő nem tett eleget a követelésnek. Miután sikerült felállnia, befutott egy közeli házba és segítséget kért annak tulajdonosától. A férfi miután látta, hogy nem sikerült visszaszerezni az ékszereit visszaült a kocsiba és elindult Karcagra a barátnőjével. Kenderesnél meg állt a 4-es számú út szélén, és bosszúból kirángatta a párját a kocsiból, majd felismerhetetlenségig összeverte, amiért nem árulta el neki azonnal, hogy hova tűntek az ékszerei.

A férfi legalább 33 alkalommal testszerte– így arcon, felkaron, alkaron, kézfejen, mellkason, hason, combon, lábszáron – ütötte meg ököllel, illetve rúgta meg a nőt. Az ékszerek vélt elvitele miatt bántalmazott nő nyolc napon belül gyógyuló vágott sebzésekkel és zúzódásokkal megúszta az esetet, a férfi barátnője azonban nem volt ennyire szerencsés.

Az út mellett helybenhagyott barátnő a teste 24 pontján – 1 cm átmérő nagyságtól tenyérnyi nagyságig terjedő – bőrelszíneződéssel járó hámsérüléseket és lágyrész-sérüléseket szenvedett el, mely sérülések nyolc napon túl gyógyulnak, tényleges gyógytartamuk 2-3 hét. Az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást kért a férfire azzal, hogy a lefoglal macsétát is kobozza el a bíróság. Korábban egész éjszaka vertek egy 17 éves lányt Karcagon. Erről ide és ide kattintva olvashat.

The post Kirángatta a kocsiból, majd felismerhetetlenségég összeverte a barátnőjét bosszúból egy jászsági férfi first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest