Kiretusálták a német külügyminiszternőt szíriai tárgyalásának hivatalos fotóiról

Thumbnail for 6282364

Szíria új vezetője nem volt hajlandó kezet fogni a német külügyminiszterrel, később pedig Annalena Baerbock arcát is felismerhetetlenné tették a találkozóról készült fotókon. A német Focus.de szerint az eset aggasztó jelzés Damaszkuszból a zöld miniszter és az európai politikusok számára.

Annalena Baerbock a nők és a kisebbségek jogainak képviseletében indult tárgyalni Szíriában, ám ezt nem fogadták nagy lelkesedéssel az ottani tárgyalópartnerek. A küldöttségek találkozóján Szíria új vezetője, Ahmed al-Sharaa látványosan megtagadta a kézfogást. Sőt Baerbock a reptéren sem kapott rangjának megfelelő üdvözlést a szírektől.

Baerbock mellett a küldöttség férfitagjai, köztük Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter kezet foghattak al-Sharaával és embereivel. Az ügy már a héten nagy vitát váltott ki diplomáciai körökben, de sokan igyekeztek a történteket betudni annak, hogy a konzervatív muszlimok nem fognak kezet az ellenkező nemmel, ha az illető nem rokon. Az ügyből Baerbock nem akart nagy felhajtást csinálni, azt mondta, nem is várt mást a vendéglátóktól.

Az ügy azonban újra napirendre került miután a delegáció elhagyta az országot, a szírek ugyanis egyszerűen felismerhetetlenné tették Baerbockot a látogatásról készült és Telegramon helyben közzétett hivatalos fotókon. Két másik nő is eltűnt a fotókról. Ők a tolmácsok voltak.

Az ügy azért igazán kellemetlen az európai vezetőknek, írta a lap, mert Baerbock világossá tette a hivatalban lévő damaszkuszi kormány számára, hogy Németország és az EU csak akkor nyújt támogatást az országnak, ha minden etnikai és vallási csoportot, különösen a nőket magában foglaló politikai párbeszédet indítanak. Az eset után valószínűnek tűnik, hogy al-Sharaa semmiképpen sem a nyugati elképzelések szerint akarja fejleszteni országát, és határozottan a konzervatív iszlám szokásokra támaszkodik.

The post Kiretusálták a német külügyminiszternőt szíriai tárgyalásának hivatalos fotóiról first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest