Befejeződött a Guy Ritchie és Ronan Bennett nevével fémjelezett Gengsztervilág (eredetiben MobLand) című sorozat második évadának forgatása, a harmadikba pedig már nem várják vissza Tom Hardy-t – írta meg a Deadline.
Hardy Pierce Brosnan és Helen Mirren mellett az egyik főszerepet játszotta a maffiacsaládról szóló sorozatban, aminek londoni premierjéről itt, és első évadáról pedig itt írtunk bővebben. Ebben Hardy abszolút központi szereplő volt, a Harrigan család kissé fásult, de angyali türelemmel megáldott fixerét, Harry de Souzát alakító színész volt a legtöbbet a képernyőn, becsületesen el is cipelte a show-t a vállain.
A Deadline értesülései szerint a harmadik évad forgatókönyvírói már a második évad premierje előtt megkezdték a munkát, a lap forrásai viszont megerősítették: az új évad már Tom Hardy nélkül készül majd.
A forgatások ugyanis nem voltak zökkenőmentesek: a források szerint a sorozat írója, vezető producere és showrunnerje, Jez Butterworth és a színész közötti feszültség olyan mértékben fokozódott, hogy már nem tudtak tovább együtt dolgozni. Az Entertainment Weekly azt írja, Hardy olyan súlyos konfliktusba keveredett a producerekkel, hogy Butterworth kilépéssel fenyegetőzött, végül azonban Hardy-t bocsátották el.
Több lap is arról számol be, hogy Hardy sokat késett a forgatásokról, ami miatt konfliktusai voltak a stábbal. Ezen kívül megpróbálta átírni a szövegeit is. Nemrég a Daily Mail arról számolt be, hogy Mirren egyre elégedetlenebb volt Hardy-val.
The post Kirúgták Tom Hardyt a Guy Ritchie-féle gengszersorozatból first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





