Bemutatta legújabb humanoid robotját a Unitree nevű kínai vállalat. A H2 névre keresztelt modellről egy promóciós videót is közzétettek, amelyben bemutatták az eszköz képességeit.
A Live Science beszámolója szerint a mintegy 70 kilogrammos és 180 centiméter magas robot mozgása igazán lenyűgözőnek számít. A felvételen balettgyakorlatokat és harcművészeti mozdulatokat is elképesztő ügyességgel hajt végre.
A gyártó sok konkrétumot nem osztott meg egyelőre a modellről, ám a videóban szereplő szöveg szerint a H2-t arra alkották, hogy biztonságosan és barátságosan szolgáljon mindenkit. Ez alapján arra lehet következtetni, hogy idővel kereskedelmi forgalomba hoznák.
Ez nem meglepő, hiszen a Unitree-nek már most is vannak bárki által megvásárolható robotjai. G1 nevű humanoid modelljük például 16 ezer dolláros (mintegy 5 és fél millió forint) áron vásárolható meg, emellett pedig több típusú robotkutyát is kínálnak, ilyenből nemrég Újpest önkormányzata is beszerzett egyet.
A Unitree robotjai távirányítóval vezérelhetők, de kis kijelölt területen akár önműködően is képesek mozogni.
Kína rengeteg erőforrást fordít a robotikára, és az ország társadalmában is egyre nagyobb igény mutatkozik a gépek iránt. A technológiai versenyben eközben más országok is próbálnak felzárkózni a kelet-ázsiai nagyhatalom mellé, fejlesztéseikről, az iparág legfrissebb híreiről lapunk rendszeresen beszámol, korábbi cikkeink a témában alább olvashatók:
- Lassan nem sci-fi, hogy robotok költöznek az otthonunkba
- 21 robot is indult a kínai félmaratonon, de a versenyt egyelőre egy ember nyerte
- „Doktor úr, engem robottal műtsön!”
- Videón a Tesla humanoid robotja
- Először rendeztek robotok számára kick-box versenyt
The post Kísértetiesen emberi robotot alkottak Kínában first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





