Schwajda György A rátóti legényanya című könyvéből vett megszólítással („Béláim!”) nyitotta, illetve egy latin mondással („Semper fidelis!” – Mindig hűséges) zárta Facebook-bejegyzését az a volt katona, aki kiállt Ruszin-Szendi Romulusz mellett.
Noha ez érzékeny adat, a Honvédelmi Minisztérium (HM) azt állította róla, „függőségekkel küzd” a nyugdíjas alezredes, aki szerint az állomány döntő többsége a volt vezérkari főnök mellett áll. Ezt követően a fideszes Kósa Lajos már puccsot vizionált, ezért nevét nem említetve, de érintettként neki és a kormánynak is üzent Balázsi Zoltán.
Az előző posztjában leírtakat változatlanul fenntartja. Hiszi, hogy a Ruszin-Szendi Romulusz elleni vádak izzadtságszagú koholmányok, biztos benne, hogy az állomány jelentős része sem gondolja ezt másképp.
Aki a tegnapi posztom utolsó bekezdését a fennálló rend erőszakos megdöntésére irányuló kísérletének értékeli, annak agyára ment a békepártiság…
A nyugdíjas alezredes a HM-nek azt üzente, hogy 13 és fél éve nem dohányzik, nem drogozik, nem iszik töményet, sört is csak módjával, mert vigyáznia kell a cukrára.
Egy káros szenvedélyem van, az a fene nagy igazságérzetem,de ezt valahogy majd csak kigurulom…
Szerinte át kellene értékelni a Harcosok Klubja toborzási elveit, mert
micsoda dolog az, hogy egy 14 éve nyugdíjba vonult, függőségekkel küzdő alezredes egy posztja nagyobbat fut a neten, mint két szakasznyi krumplihuszár egyheti görcsölése összesen…
The post Kitart Ruszin-Szendi mellett a volt alezredes, üzent a „krumplihuszároknak” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu