Kivágták a gyermekmolesztálási vádakra utaló részeket az új Michael Jackson-filmből

Több millió dollárért forgatták újra a Michael Jackson életét feldolgozó Michael című játékfilm több részét is, miután a filmkészítők szembesültek vele, hogy írott megállapodás tiltja, hogy az énekest korábban gyermekmolesztálással vádló férfit, Jordan Chandlert megjelenítsék a vásznon – számol be az NME.

Nagy plusz munkát jelentett ez a filmen dolgozó stábnak és színészeknek, mivel a film komplett harmadik felvonása ezeket a vádakat taglalta, amit addigra már nagyrészt le is forgattak. Az újraforgatás 22 napot és 15 millió dollárt vett igénybe, amit a pop királyának hagyatéka fedezett.

Az új verzió teljesen mentes a gyermekmolesztálási vádakat tárgyaló és megjelenítő jelenetektől, így a történet is máshol fejeződik be, mint ahogy eredetileg tervezték.

Ki az a Jordan Chandler?

Jordan Chandler édesapja, Evan Chandler 1993-ban vádolta meg az énekest azzal, hogy szexuálisan bántalmazta az akkor még csupán 13 éves fiát. Az énekes és hagyatéka is következetesen tagadták és a mai napig tagadják a vádakat.

Az ügy 1994-ben zárult le, amikor a felek pénzügyi megállapodást kötöttek – ez a szerződés köti meg a filmkészítők kezét is, ugyanis az egyik záradék kitér az akkor még kiskorú Jordan Chandler filmbéli megjelenítésére is.

Rövidesen bemutatják

Az énekes unokaöccse, Jaafar Jackson főszereplésével készült Michaelt április 22-én mutatják be, és egy komplett albumot is kiadnak majd mellé.

A produkció már hónapokkal ezelőtt kapott némi negatív figyelmet, amikor a néhai popsztár lánya, Paris Jackson heves kritikával illette a filmet, amiért állítása szerint az tele van hazugságokkal, majd egyértelművé tette a nyilvánosság számára, hogy semmi ráhatása nincs a filmmel kapcsolatos döntésekre.

The post Kivágták a gyermekmolesztálási vádakra utaló részeket az új Michael Jackson-filmből first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest