Köllő Babett nemrég a story.hu-nak adott interjút, melyben a lányával való kapcsolatáról mesélt. Mint mondja, kimondottan jó viszonyban vannak Millával, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell őt nevelnie.
Sőt vannak bizonyos dolgok, amik meg vannak neki tiltva
– szögezte le a Határtalan szerelem háziasszonya, aki nem engedi például a lányának, hogy fesse a haját vagy bulizni járjon.
A körmét is csak évente kétszer festheti be gél körömlakkal. Egyébként a férjem nálam is szigorúbb. De az biztos, hogy ha én nemet mondok valamire, akkor Milla nem próbálkozik tovább. A baráti körében egyre többször merül fel, hogy legyen itt-ott buli, mondtam, hogy még nem mehet sehova, és ezt láthatóan elfogadta. Legalábbis most még… De tényleg egy rossz szavam sem lehet. Még posztolás előtt megmutatja, mit szeretne kitenni, ha megy valahova, megkérdezi, felveheti-e ezt vagy azt a ruhát. Egyrészről érdekli a véleményem, ami szuper. Másrészről meg tart az anyai szigoromtól, ami szintén az.
Az édesanya abban is tudatos, hogy nem vesz meg mindent a gyerekének, és Milla zsebpénze sem korlátlan. Azt mondja, ennek köszönhetően derült ki, mennyire leleményes a lánya.
Jó érzéke van az üzlethez, olyan, mint az apja. Állandóan azon agyal, miből lehetne pénzt csinálni. (…) Emlékszem, egyszer a barátaink átjöttek vacsorázni, és hoztak neki egy karkötőkészítő szettet. Míg mi beszélgettünk, addig ő gyártotta az ékszereket, majd az est végén jó pénzért eladogatta őket az asztalnál. Aztán persze meglátjuk, mi lesz belőle, ha felnő. Azt nem tagadom, rengeteget aggódom miatta. Épp most, a 15. születésnapján Isztambulba utazott cserediáknak – ráadásul ez volt az első szülinapja, amit külön töltöttünk –, és igaz, hogy csak egy hétre ment, de alig bírtam uralkodni magamon, hogy ne látszódjon, mennyire majrézom miatta. De úgyis tudja… Egyszer kérdezték tőle, milyen rossz tulajdonságaim vannak, mire rávágta, hogy túlságosan féltem őt
– mondta Köllő a lányáról, egyébként éppen akkor tartózkodott Isztambulban, amikor a várost földrengések sorozata rázta meg.
De dolgozom rajta! És előbb vagy utóbb muszáj lesz kevésbé fognom őt. Ami nagy szerencse, hogy van igénye arra, hogy mindent megbeszéljünk. A fiúkról azért nem témázunk, mert még nem különösebben érdeklik. Persze olyan már volt, hogy néztünk valamit, és megjegyezte, ez vagy az a világsztár bejön neki. Az már biztos, hogy a szőke pasik a típusai. Lesz itt baj, pláne, hogy Milla egyre csajosabb. Kicsinek nem ilyen volt, és az önbizalmával is voltak problémák. Igazából több évbe telt, mire sikerült helyreállítanunk. Most nagyot nyúlt, magas, csinos, vékony lány lett, amit folyton meg is jegyeznek neki. Olyan édes volt, legutóbb, amikor megdicsérték, tőlem kérdezte, hogy ez azt jelenti, hogy eddig ő nem ilyen volt? Pedig sosem volt dundi, csak erősebb.
A téma kapcsán az édesanya kiemelte, hogy arra például mindig külön odafigyelt, hogy a lánya előtt sose beszéljen arról, hogy fogyókúráznia kellene, vagy épp nem tetszik magának.
Én sem állok túl jól az önbizalommal, legalábbis hol több van, hol kevesebb… És nem szerettem volna, hogy ebből ő bármit átvegyen. Hiszen otthon nemcsak anyaként lát, hanem nőként és feleségként is. A férjemmel idén augusztusban leszünk együtt húsz éve, és ma ugyanúgy szeretnék neki tetszeni, mint bármikor korábban. De Milla tényleg rendben van már. Egy anya látja, ha a gyereke kiegyensúlyozott, boldog
– tette hozzá.
The post Köllő Babett szigorúan neveli 15 éves lányát: nem festheti a haját és bulizni sem járhat first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu