Az MNB-botrányként ismert ügy jelenlegi állásáról számolt be Lukács László György (Jobbik) kérdésére a legfőbb ügyész. Nagy Gábor Bálint közölte, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda továbbra is nyomoz.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, illetve különösen jelentős értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt indultak eljárások. Azok felderítési szakaszban vannak. A legfőbb ügyész hozzátette: az ügyekben még nem hallgattak ki gyanúsítottat.
A tájékoztatás így nem az ügyészség, hanem a nyomozó hatóság irányítását ellátó személy jogkörébe tartozik. Nagy Gábor Bálint így egyelőre nem tudott válaszolni a jobbikos képviselő kérdésére, hogy mikor várhatóak az első letartóztatások. Lukács László György a történelem legnagyobb „bankrablásaként” jellemezte az MNB alapítványi ügyeit, amelyekben mintegy 600 milliárd forint közpénz a tét.
A kasszafúrok eddigi soha nem látott mértékben és soha nem tapasztalt módon tették a közvagyont magánvagyonná, és végeztek befektetéseket oly módon, hogy abból jelentős kár vagy vagyonvesztés származott.
Emlékeztetett rá, hogy az MNB-botrány ügyében hiába kerülnek a nyilvánosság elé a súlyos visszaélések, a nyomozó hatóságok munkájáról a közvélemény semmit sem tud. Ezért arról kérdezte a legfőbb ügyészt:
- Hány ügyben van folyamatban nyomozás az MNB és az MNB-hez tartozó alapítványi vagyonnal kapcsolatban?
- Mely nyomozó hatóság foglalkozik ezekkel az ügyekkel, egyenként megjelölve?
- Milyen szakaszban tartanak ezek az eljárások?
- Történt-e gyanúsítás az ügyben, történt-e vagyon megőrzésére tekintettel bármilyen ideiglenes intézkedés, akár vagyonelemekkel, akár személyekkel kapcsolatban?
- Várható-e hogy a nyomozó hatóságok itt is fognak látványos nyomozati cselekményeket végrehajtani (előállítások, informatikai eszközök nagy erővel való lefoglalása), mint azt az internetes véleménynyilánítás szabályainak megsértése miatt már több ízben megtapasztalhattak a magyar emberek?
- Vizsgálta-e, vagy vizsgálja-e a nyomozó hatóság a volt jegybankelnök és közeli hozzátartozójának érintettségét az ügyben?
Az MNB-ügy hátteréről részletesen ítt írtunk, arról pedig a minap politikai elemzőket kérdeztünk, hogy az egyre dagadó botrány miként hathat a 2026-os választásokra, a Fidesz miért engedi felszínen maradni a számára igen kellemetlen témát.
The post Komoly gyanúk vannak, gyanúsítottak nincsenek az MNB-ügyekben first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu