Koppanhat, aki azt hiszi, minden kárát megtéríti az új kötelező építőipari felelősségbiztosítás

Thumbnail for 6323529

Kőművesektől az ácsokon, víz-, gáz-, villany- és klímaszerelőkön keresztül a burkolókig, festőkig számos, az építőiparban dolgozó szakma vállalkozóinak lett kötelező a felelősségbiztosítás. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) korábbi közleményében kiemelte, hogy a felelősségbiztosításnak

  • fedeznie kell a személyi sérüléses és dologi károkat,
  • az ezekkel összefüggő sérelemdíjakat,
  • és ki kell terjednie a bevont alvállalkozók okozta károkra is.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lapunknak korábban azt írta, a felelősségbiztosításnak csak úgy van értelme, ha képes fedezetet nyújtani az épületben keletkezhető károk jelentős részére. Hangsúlyozták, mekkora előny az építtetőknek, hogy a keletkező károk egésze gyorsan megtérülhet, nem kell a hosszan elnyúló pereskedést kivárniuk. Valóban így van? Megkérdeztük a biztosítókat: károsultként mire számíthatunk, mit térít és mit nem az újfajta felelősségbiztosítás? A válaszok alapján úgy tűnik, a minisztérium kissé idealizálta a képet.

Kártérítés, kivételekkel

Az Allianz Hungária Zrt. vállalati termékfejlesztés és kockázatvállalási igazgatója, Tóth Krisztina lapunknak azt írta, kár esetén a biztosítottat (vagyis a kivitelezőt, vállalkozót) terheli a bejelentési kötelezettség, a biztosító csak vele áll kapcsolatban, neki kell minden, a kár rendezéséhez szükséges dokumentumot, nyilatkozatot benyújtania. Ezzel párhuzamosan zajlik a kárfelmérés, amelynek eredményéről tájékoztatják a vállalkozót. Szükség esetén további iratokat kérnek be tőle. Ha ezek alapján a kár biztosítási esemény, akkor a biztosító a szerződési feltételekben meghatározottak szerint szolgáltat. Ez azt jelenti, hogy

nem feltétlenül térül meg a teljes kár,

ugyanis a biztosító pontosan meghatározza a biztosítási eseményt és a kártípusokat, valamint kizárásokat alkalmaz, melyek alapján a szerződés nem fedez bizonyos kockázatokat és károkat. Ezen kívül a vállalkozó szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt is mentesülhet a biztosító kártérítés alól.

The post Koppanhat, aki azt hiszi, minden kárát megtéríti az új kötelező építőipari felelősségbiztosítás first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest