Korábban ismeretlen, gigantikus rovart fedeztek fel Ausztráliában

Korábban ismeretlen, hatalmas méretű botsáskát fedeztek fel Ausztráliában – számolt be róla a The Guardian. Az új fajt egy frissen megjelent tanulmányban írták le, és az Acrophylla alta nevet kapta.

Az állatra Queensland állam északi részén, az Atherton-fennsík magaslatain bukkantak rá. Mintegy 40 centiméter hosszúra nő, tömege pedig megközelíti egy golflabdáét, ezzel egész Ausztrália legnehezebb rovarja lehet.

Életmódjáról egyelőre rendkívül keveset tudunk, megismeréséhez további kutatásokra van szükség.

A James Cook Egyetem kutatói elárulták, felfedezésükben a közösségi média is segítségükre volt. Az intézmény egyik munkatársának ugyanis üzenetben küldtek egy el képet az állatról, amely alapján egyből arra gondolt, hogy új fajról lehet szó. Ezt követően kollégáival sok éjszakán át tartó keresésbe fogott, míg végül rátaláltak egy nőstényre.

Amint közelről megpillantották, egyből tudták, hogy egy addig ismeretlen fajjal van dolguk, amit későbbi vizsgálataik meg is erősítettek. Mivel minden botsáskafajnak különböző tojásai vannak, segítségükkel könnyedén azonosítható volt, hogy a példány egyik leírt taxonba sem sorolható be.

A szakértők szerint azért lehetséges, hogy egy ilyen nagy termetű állatot eddig nem fedeztek fel, mert magasan, a fák lombkoronái között él, ahol tökéletesen beleolvad a környezetébe. Emberek csak ritka esetekben pillanthatják meg, ha egy madár vagy egy erős vihar leveri őket búvóhelyükről.

Azt is hozzátették, az Acrophylla alta felfedezése jól mutatja, mennyi mindent nem tudunk még Ausztrália rovarvilágáról. Becslések szerint az ország rovarfajainak mintegy 70 százaléka ismeretlen a tudomány számára.

Ausztrália mellett a világ többi része is bővelkedik az eddig le nem írt állatfajokban, ám a tudósok kitartó munkájának köszönhetően egyre többükről szerzünk tudomást. Lapunk is rendszeresen számol be új fajok felfedezéséről, korábbi cikkeink a témában alább elérhetők:

The post Korábban ismeretlen, gigantikus rovart fedeztek fel Ausztráliában first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest