Kormányinfó: Adómentesség-eső, ukrán kényszersorozás és napelemek

Cikkünk frissül.

Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta, hogy a szerdai kormányülésen meghallgatták Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszámolóját a februárban érkező emelt bérekről, családtámogatásokról és nyugdíjakról. Elmondta, hogy a 25 év alattiaknak, a 30 alatti egygyermekes, a 40 év alatti kétgyermekes és a három vagy több gyermekes édesanyáknak nem kell SZJA-t fizetniük Magyarországon. A kormány célja évek alatt megvalósítani azt, hogy a kétgyermekes anyáknak jövő évtől 50 év alatt, azt követően 60. életévükig, azután pedig egyáltalán ne kelljen SZJA-t fizetniük.

A kormány tagjai meghallgattak egy a Kárpátalján zajló ukrán katonai sorozásról szóló jelentést is. Gulyás azt mondta, hogy Sebestyén József 2025-ös halála után egy másik, egészségügyi problémákkal küzdő kárpátaljai magyar is életét vesztette sorozás közben nemrég. A kormány elutasítja a Kárpátalján végzett „kényszersorozást”, és kitiltott a schengeni övezetből három ukrán katonai vezetőt, akiket felelősnek tartanak a kényszersorozásért.

Az Otthoni Energiatároló Programra 75 ezren nyújtottak be pályázatot, ezért a kormány megemeli az eredetileg a célra szánt 100 milliárd forintos keretösszeget, mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

The post Kormányinfó: Adómentesség-eső, ukrán kényszersorozás és napelemek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest