Kormányinfó: Segítséget nyújtanak a Benes-dekrétumok miatt hátrányt szenvedőknek

Cikkünk frissül.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányülés témáiról azt mondta, hogy tárgyaltak egy bejelentésről, amit állítása szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tett a minap Ukrajnának nyújtott támogatásokról. Döntött a kormány: „nemzeti petíciót” indítanak „Brüsszel háborús terveinek” finanszírozása ellen. Az ezzel kapcsolatos részleteket a napokban fogják közölni.

A Bankszövetség jelezte, hogy a bankrendszer nem képes egy napon biztonságosan teljesíteni a 13. havi és 14. havi nyugdíj első részletének kifizetését. A kormány ezért úgy döntött, hogy a nyugdíjasok a két összeg kifizetése két egymást követő napon fog történni februárban, mondta Gulyás.

A kormány jóváhagyta az Otthoni Energiatároló Programot, ami 100 milliárd forintos keretösszeggel indul el. A program lehetővé teszi, hogy Magyarország ne csak a napenergia felhasználásában, hanem a tárolásában is előkelő helyet foglaljon el a világranglistán. Az állam 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújt otthoni energiatárolók létesítéshez háztartásonként. Ehhez azt kell vállalni, hogy a házon vagy legyen, vagy létesítsenek napelemet.

A kormány tárgyalt – a magyar kisebbséget is diszkrimináló – Benes-dekrétumokkal kapcsolatos szlovák törvényekről. Gulyás szerint igyekeztek „mélyebbre jutni a szlovák jogi helyzet megértésében”. Azt mondta, a legfontosabb az, hogy szavakra, nem tettekre van szükség, a magyar kormány az elmúlt évtizedben kiállt a határon túli magyarokért. A kollektív bűnösség a 21. századi Európában elfogadhatatlan, tette hozzá.

Azt látjuk, hogy bár a szlovák joggyakorlat nem egységes, de a hatóságok és bíróságok a mai napig alkalmazzák a Benes-dekrétumokat. Ez polgári ügyletekben, különösen termőföldek és erdők, ingatlan adásvétele esetén, olyan sérelmeket okoz, amely érdemben lehetetleníti el a tulajdonjog gyakorlását. (…) Ez egy származási alapú megkülönböztetés. Azt reméltük és azt reméljük továbbra is, hogy a második világháború végeztével Európában ennek többé tere nem lehet. A magyar kormány a jogi képviselettel kapcsolatos segítséget fog nyújtani mindenkinek, aki ilyen negatív megkülönböztetést kénytelen elfogadni, ennek költségeit át fogjuk vállalni. Mindenkinek segítséget nyújtunk ahhoz is, hogy emberi jogi fórumokhoz is fordulhassanak – bár a lehető legrosszabb véleményem van személyesen is az európai emberi jogi bíráskodásról

– mondta a miniszter.

A kormány meghallgatta az agrárkamara elnökét is a Bászna Zrt.-vel kapcsolatban benyújtott felszámolási kérelmek ügyében. A kamarai elnök szerint reális a veszélye, hogy a gazdáknak várnia kell a pénzükre, vagy nem kapnák meg a pénzüket a csőd miatt. A kormány ezért garantálja, hogy minden gazda hozzájusson az őt megillető pénzhez az eladott terményéért cserébe. (A 24.hu-n csütörtökön megjelent cikkünkben jártunk utána a Bászna Zrt. tartozásainak és egyes esetekben kormányhoz kötődő finanszírozásának.)

Gulyás Gergely az újratárgyalni tervezett útdíjelemesekről azt mondta, nem céljuk senkit megsarcolni. Az viszont céljuk, hogy olyan világos egyértelmű ösztönzők legyenek, amik a kamionokat a főutakon, lehetőleg gyorsforgalmii utakon tartják, ahelyett, hogy a kistelepüléseken mennek keresztül.

A közmédia arra kérte a minisztert, kommentálta azt a tegnap a HVG által feltárt dokumentumot, ami szerint a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma már 2013-ban tudott arról, hogy a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatója három kiskorú sértettel aggályos kapcsolatban áll.

Gulyás szerint

az az állítás valótlan, hogy az EMMI-nek ilyenről tudomása lett volna.

Azt állította, hogy valóban megtörtént 2013-ban ez a bejelentés Juhász Péter Pállal szemben, rendőrségi vizsgálat indult, ami nem találta megalapozottnak a jelzést. „Semmilyen tudomása a minisztériumnak erről nem volt” – fogalmazott. Elmondása szerint a bejelentést januárban megtevő illetőket 2013 áprilisában tájékoztatták arról levélben, hogy a rendőrségi vizsgálatok nem találták megalapozottnak azt. „Nincs adat arra, hogy 2013-ban ilyen bűncselekményt elkövetett volna” – mondta.

A minisztérium tisztviselőivel kapcsolatos ebből kiinduló rágalmak teljesen alaptalanok

– folytatta a miniszter.

The post Kormányinfó: Segítséget nyújtanak a Benes-dekrétumok miatt hátrányt szenvedőknek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest