Kovách Imre: Már csak a legkisebb településen vezet a Fidesz, máshol a Tisza tarol

„A legtöbb településtípusban a Tisza a legnépszerűbb párt, a Fidesz már csak a kisebb településeken vezet” – mondja Kovách Imre a 444.hu-nak. A szociológus hozzáteszi:

minél nagyobb egy település, annál nagyobb a Tisza-előny.

Kovách annak apropóján szólalt meg, hogy egy 4000 fős reprezentatív közvélemény-kutatást készítettek. Az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet 2025. szeptember 25. és november 6. között a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet közreműködésével vette fel ezt a mintát, ennek részleteiről kedd délután beszél Kovách. A szociológus a hírportálnak azt mondta, hogy „arra számít, hogy a már beígért további intézkedéseknek sem lesz jelentős hatásuk a Fidesz népszerűségére.” Hozzátette:

Most a legtöbben változást akarnak, de ugyanakkor autonómiát saját maguknak és a lakóhelyi közösségüknek – ezt pedig ma biztosan nem a NER fogja megadni.

A szociológus szerint „a vidéket vezetni képes csoport már valószínűleg eldöntötte, merre megy”, és ez adhatja a Tisza kisvárosi-kistelepülési támogatottságának gerincét. Szerinte a kormánnyal elégedetlenek táborát erősítik azok a „nagy alsó-középosztályi tömegek, beleértve az alsó szintű diplomásokat is, akiknek az utóbbi években megrengett a szociális biztonsága.” Kovách arról is beszélt, hogy a változást akarók „táborát erősítik a legfiatalabb szavazók, az ő politikai aktivitásuk jelentős fordulat a korábbi választásokhoz képest. A huszonöt év alattiak jelentős részben a Tiszát támogatják, míg egy nagyobb részüket továbbra sem érdekli a politika.”

A beszélgetés végén megjegyezte: „az idősek, kevésbé iskolázottak és a legalacsonyabb jövedelműek körében viszont nem mozdultak az utóbbi választásokon tanúsított pártszimpátiák, azaz az ő körükben erős a Fidesz támogatottsága, és ezen nem tudtak változtatni Magyar Péter nagyjából másfél éve folyamatosan tartó országjárásai sem.”

Kovách Imre év elején lapunknak adott hosszabb interjút:

Kapcsolódó
„Hogy Orbánról Magyar Péterre tegyen valaki, ahhoz nem kell sokat változni” – állítja a tudós, aki azt kutatja, mi a legfontosabb a magyaroknak

Stabilitás és autonómia, erre van szüksége a társadalom többségének – épp ezért fordulnak egyre többen a Fidesz ellen. Kovách Imre szerint tévedés, hogy minél iskolázatlanabb valaki, annál inkább szavaz Orbánékra. A szociológus arról is beszélt, miért érdemes evolucionista szemlélettel fordulnia a politikai szereplőknek a magyar társadalom problémáihoz, illetve mi a társadalmi 70 százalék baja, és ezen mi tudna segíteni.

The post Kovách Imre: Már csak a legkisebb településen vezet a Fidesz, máshol a Tisza tarol first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest