Volt bennem némi káröröm, amikor 2023-ban Hessenben és Bajorországban áttört az AfD, 18 illetve 16 százalékot szerezve a tartományi választásokon. Előtte évekig hallgattuk, hogy a jobboldali populizmus keletnémet (és kelet-európai) probléma, számtalan esszé, podcast és panelvita fejtegette, hogy sajnos a keletiek még mindig nem tanulták meg a demokráciát, ráadásul az államtól várják a problémáik megoldását, és összességében több érzékenyítésre lenne szükség. 2023 őszén úgy tűnt, hogy a nyugatnémet nyilvánosságban lett egy nagy ébredés.
Ez egyébként megtörténhetett volna előbb is, hiszen
a 2010-es évek közepe óta folyamatosan jönnek fel a radikális jobboldali pártok Nyugat-Európában is,
gondoljunk csak az osztrák Szabadságpártra, a spanyol VOX-ra, a Svédországi Demokratákra; Marine Le Pent és pártját 2017 óta pedig csak a nagy antifasiszta összefogás tartja kívül a kormányzati hatalmon (ennek 2027 áprilisában vége lehet).
A Fideszre inspirációként tekintő pártok népszerűsége régóta nem kelet-európai barbárság, sőt nem is tudható le azzal, hogy karakterhiba, autoriter hajlam, rasszizmus. Hanem – ahogy Scheiring Gábor a 24.hu hasábjain is fogalmaz – egy „rendszerválság tünete, amely Kelet-Németországban csak erősebben látszik, mint másutt.”
The post Kováts Eszter: A nyugat behozza a lemaradását first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





