A politika ma már nem a rendszerváltozásról szól, hála a 2010-ben megalakult kormány vezetésének – mondta az Országgyűlés elnöke hétfőn, a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban, ahol egy pódiumbeszélgetésen vett részt az Összmagyar Egyetemista Tábor című rendezvényen.
Kövér László szerint valóban sikerült befejezni a rendszerváltozást, amely a házelnök generációja számára egy történelmi lehetőség és élmény volt. Hozzátette, azóta teljesen átalakult a kommunikáció, a jövő évi választás kampány érdemi része pedig már a virtuális világban fog zajlani.
Kiemelte, hogy alkalmazkodni kell az új kommunikációhoz és ehhez a fiatalabb generáció segítségére is szükség lesz. Megjegyezte, hogy a közéletben eddig volt értelmes vita a politikai felek között arról, hogy ki mit akar ahhoz képest, ami van, de ma már ilyen diskurzus nem folyik, és szemlátomást nincs is rá igény.
Arról is beszélt, hogy az ellenzéki politikai kommunikáció leegyszerűsödött arra az állításra, hogy minden rossz és ehhez képest azt akarják, hogy minden jó legyen. Hozzátette, hogy míg a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) évekkel ezelőtt viccesen adta elő az ingyen sör és örök élet ígéretét, a parlamenten kívüli ellenzéki pártok már minden humort lehántva erről, ezt ígérik a magyar választóknak.
The post Kövér László szerint ma már nem viccből ígéri az ellenzék az ingyen sört és az örök életet first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu