Meglepő munkákba kezd Donald Trump a washingtoni Fehér Házban: ennek részeként az országot 1945-1953 között vezető Harry Truman óta érintetlenül hagyott keleti szárnyat teljesen átépítve 8300 négyzetméteres, 650 főt befogadni képes báltermet hoz létre – írja a Fehér Ház hivatalos oldalán feltűnt közlemény.
A szöveg egyértelművé teszi: a 200 millió dollárt, azaz mai árfolyamon 68,8 milliárd forintot felemésztő projekttel feleslegessé válik az elmúlt évtizedekben számtalanszor újra és újra felépített kerti pavilon, amit direkt erre a célra tartanak.
A munkák költségeit a Dmitrij Medvegyevvel az elmúlt napokban összekülönböző elnök, illetve hazafias adományozók állják majd – olvasható a közleményben, amiből az is kiderül, hogy az átalakítás miatt a First Lady hivatalának, valamint számos irodának átmenetileg el kell költöznie.
A munkát a hír szerint a Trump szívügyének számító amerikai klasszikus építészet – ennek lényege, hogy a kortárs beépítések XIX. századiaknak tűnjenek – egyik oszlopa, az elmúlt évtizedekben számos amerikai templomot restauráló McCrery Architects fogja elvégezni, ami úgy döntött, hogy az 1902-ben született, 1942-ben újabb szinttel bővített szárny eredeti arcából semmit sem hagy meg, a különálló építmény pedig modern lesz, de homlokzataiban, illetve belső tereiben mégis illeszkedik majd az ikonikus szomszédhoz.
Az építésziroda, illetve a Fehér Ház egy sor látványtervet is közölt, ezek közül itt egy galériában osztjuk meg a legfontosabbakat:
The post Közel 70 milliárdból bővíti a Fehér Házat Donald Trump, báltermet is tesz bele first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu