Mindannyian egyformán értjük, hogy ez egy teljesen más szintű eszkaláció Oroszország részéről. Megfelelő válaszreakcióra van szükség
– írta szerda este Volodimir Zelenszkij az orosz drónok lengyelországi berepülésére reagálva. Az ukrán államfő tárgyalt Donald Tusk lengyel kormányfővel, Keir Starmer brit és Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel, valamint Mark Rutte NATO-főtitkárral. Ennek eredményéről írt az X-en.
Az ukrán elnök emlékeztetett: Egy-két orosz drónnal már korábban is voltak incidensek a NATO keleti szárnyán fekvő országokban, többek között néhány héttel ezelőtt Romániában. Ám ezúttal az orosz drónok száma sokkal nagyobb volt, a merészségük pedig sokkal nagyobb. A drónok – írta – nemcsak ukrán területről, hanem Fehéroroszországból is érkeztek.
Oroszország pimasz viselkedésének több oka is van, és ezek mindenki számára teljesen nyilvánvalóak. Közös légvédelmi rendszeren kell dolgoznunk, és hatékony légi pajzsot kell létrehoznunk Európa felett
– fejezte ki szándékát Volodimir Zelenszkij.
Ukrajna – mint írta – már régóta javasolja ezt, és konkrét megoldási javaslatai is vannak. Az ukrán államfő a közös reagálás szükségességét hirdette. Úgy látja, fel kell készülni a jövőbeni potenciális fenyegetésekre, amelyek minden európait érinthetnek. Szorgalmazta az elfogó drónok közös finanszírozásának emelését is, mondván, hogy ezek már bizonyították hatékonyságukat.
The post Közös légvédelmi rendszert sürget az ukrán elnök a lengyelországi orosz berepülések után first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu