Azt követően, hogy Donald Trump pénteken Alaszkában fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, az amerikai elnök hétfőn az ukrán elnökkel is tárgyal a háború lezárásáról.
A találkozó menetrendjét az ukrán 24TV tette közzé, ezek szerint Volodimir Zelenszkijt helyi idő szerint délután 1 órakor – magyar idő szerint este 7-kor – fogadja Trump a Fehér Házban. Negyed 2-től kétoldalú megbeszélést folytatnak, majd negyed 3-kor megérkeznek azok az európai vezetők, akik elkísérték Zelenszkijt a találkozóra.
Ezzel kapcsolatban Marco Rubio amerikai külügyminiszter a minap azt közölte, hogy Keir Starmer, az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár, Alexander Stubb finn elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Mark Rutte, a NATO főtitkára és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azért vesz részt a tárgyalásokon, mert meghívták őket, és nem azért, hogy „megvédjék” Zelenszkijt Trumpék „heccelésétől”.
A politikai vezetőkről fél 3-kor közös fotó készül, majd 3-kor, azaz magyar idő szerint este 9-kor kezdődik el a többoldalú tárgyalás.
Von der Leyen és Zelenszkij vasárnap közös sajtótájékoztatót tartott, amelynek során világossá tették: Európa nem fogad el semmilyen területi engedményt Oroszország javára, és Ukrajna szuverenitása nem képezheti alku tárgyát. Trump ugyanakkor arról beszélt, hogy azonnal vége lehet a háborúnak, ha Ukrajna elengedi a Krím-félszigetet és megfogadja, hogy soha nem lesz NATO-tag.
Hogy milyen hangulatú lesz a hétfői találkozó, még nem tudni, de a Trump–Putyin megbeszélésről ide kattintva nézegethetnek képeket.
The post Közzétették a hétfői Trump–Zelenszkij találkozó menetrendjét first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu