Krasznahorkai László: Magyarország olyan anya, aki iszik, mégis szeretem

Dokumentumfilmben mutatta be a svéd állami televízió Krasznahorkai László életét és életművét – írja a Telex. A riporter kérdéseire válaszolva fiatalságáról, írói pályafutásáról, a hazai politikai helyzetről, valamint a hazájához fűződő érzéseiről is beszélt a Nobel-díjas szerző.

Krasznahorkai meglátása szerint nemcsak a politikusoknak, de a népnek is benne van a keze abban, hogy Magyarország a rendszerváltozás után eljátszotta az esélyét, hogy olyan országgá formálódjon, ahol az emberek a körülményekhez képest jól élhetnek. Mikor a riporter Orbán Viktor Nobel-díjjal kapcsolatos reakciójáról érdeklődött, az író elmondta, a miniszterelnök formálisan gratulált, ő pedig a gesztust viszonozva formálisan megköszönte. Azonban a Magyarországhoz fűződő viszonyáról már bővebben fogalmazott a szerző.

Az anyám iszik, ilyenkor elveszti a szépségét. Az anyám, ha iszik, verekszik, megver minket is, gyerekeket. Az anyám nem főz, ha iszik, és az anyám folyamatosan leépül. Nekem kell főznöm a kishúgomra. És mégis szeretem. És a kérdés: Hogy? Miért? Mert az anyám. Ennyit a hazáról

– fejtette ki Krasznahorkai.

Az író új regényéről, A magyar nemzet biztonságáról írt kritikánk alább olvasható:

Kapcsolódó
Milyen Nobel-díj? Krasznahorkai László egy büdös magyar író, aki már nem is akar írni

Jól leplezi, de Krasznahorkai László az egyik legviccesebb mai magyar író. Új regényében, A magyar nemzet biztonságában egy Krasznahorkai nevű írón ironizál és ráébreszt, hogy minden megírás félrevezető.

The post Krasznahorkai László: Magyarország olyan anya, aki iszik, mégis szeretem first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest