Kréta szigete megtelt, Görögország felfüggesztette a menedékkérelmek elbírálását

Thumbnail for 6615278

Görögország pénteken felfüggesztette a Líbiából érkező migránsok menedékkérelmeinek elbírálását. Az intézkedés három hónapra szól, és azokat érinti, akik Észak-Afrikából érkeznek a Földközi-tengeren át. Hogy Görögországban a migráció tényleg problémát jelent, azt jól mutatja a menedékkérők számának növekedése. Az érkezők száma tavaly ugrott meg nagyon. Az ENSZ menekültügyi ügynökségének adatai szerint több mint hatvanezer migráns érkezett Görögországba – többségük a tengeren át. Ez a szám 2023-ban mégy csak negyvennyolcezer volt. Az idén június közepéig Görögországban 16 290 érkezőt regisztráltak, közülük több mint 14 600-an tengeren érkeztek.

Ez az utóbbi időben annyira megterhelte a krétai befogadóközpontokat, hogy a helyzetet másképpen nem is igen lehetett volna kezelni.

A görög parlament az AP szerint 177-74 arányban szavazta meg az intézkedést, dacára az ENSZ és az Európa Tanács bírálatának. A görögországi baloldali pártok hevesen ellenezték a javaslatot, de nem jártak sikerrel annak ellenére sem, hogy rámutattak az intézkedés alkotmányellenes voltára.

Thánosz Plevrisz migrációs ügyekért felelős miniszter a képviselőknek a parlamentben azt mondta, hogy naponta akár ezer migráns is érkezhet, és invázióhoz hasonlította a helyzetet.

Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy Görögország három hónapra felfüggesztené az észak-afrikai partokról érkező migránsok menekültügyi eljárásait. Csütörtökön pedig több mint ötszáz embert szállítottak át az athéni Lavrio kikötőbe, miután Kréta szigetétől délre összeszedték őket. A többnyire fiatal férfiakból álló csoport tagjait az éjszaka egy ömlesztettáru-szállító hajóra rakták, miután a halászhajójukat a görög hatóságok elfogták. A menedékkérőket a görög főváros közelében lévő létesítményekbe szállították.

A hatóságok továbbra is igyekeznek elfogni a Kréta déli partjainál közlekedő bárkákat, és a menedékkérőket közvetlenül a szárazföldi létesítményekbe szállítják.

A vészhelyzeti intézkedések erőteljes bírálatot váltottak ki a nemzetközi emberi jogi szervezetekből. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága „súlyos aggodalmát” fejezte ki. A szervezet elismerte ugyan Görögország jogát, hogy a határait ellenőrizze, annak azonban „összhangban kellene lennie a nemzetközi és az európai joggal”.

Michael O’Flaherty, az Európa Tanács emberi jogi biztosa szintén elítélte az intézkedést, mondván, hogy ez „legalizálhatja az olyan emberek visszafordítását, akik kínzás és más súlyos jogsértések kockázatának vannak kitéve”, és ezzel megsértenék Görögország nemzetközi kötelezettségeit.

The post Kréta szigete megtelt, Görögország felfüggesztette a menedékkérelmek elbírálását first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest