Különleges, hárombolygós együttállást figyelhetünk meg júniusban

Három bolygó és a holdsarló együttállását figyelhetjük meg június 16-án és 17-én naplemente után – derül ki a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményéből. Mint írják, a Merkúr, a Jupiter és a Vénusz egy vonal mentén sorakozik majd fel az égen a vékony holdsarló mellett.

A két egymást követő estén más-más formációt mutató jelenség szabad szemmel is megfigyelhető lesz, a láthatósághoz ugyanakkor akadálymentes nyugati, északnyugati látóhatár szükséges. Az előrejelzés alapján a bolygókat június 16-án 21 óra 45 perc után lehet a legkedvezőbben megfigyelni – foglalta össze az MTI.

Elsőként a 4 százalékos holdsarló tűnik fel alacsonyan, amelytől balra, lefelé látható majd a Merkúr halvány, narancsos égitestként. A két égitest ezen az estén mindössze három holdátmérőnyi távolságra lesz egymástól. A szabad szemmel is észlelhető holdsarló mellett a halványabb Merkúr megpillantásához, illetve a páros közös megfigyeléséhez kézi távcső (binokulár) használatát javasolják a szakemberek. A horizonttól balra és felfelé haladva a Jupiter, majd még magasabban az esti égbolt legfényesebb égiteste, a Vénusz is feltűnik, amely iránymutatásként is szolgál a többi bolygó kereséséhez.

Másnap, június 17-én a 10 százalékosra dagadó fényes holdsarló a Vénusz közelébe ér. A két égitest bő egy fokra lesz csak egymástól, 12-13 fokkal a horizont fölött. A holdsarlótól jobbra lefelé a Jupiter közepesen fényes fehér csillagként látszik, jobbra legalul a Merkúr megpillantásához pedig már binokulárra lehet szükség.

Az együttállást a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is meg lehet figyelni június 17-én, ugyanis rendhagyó esti távcsöves bemutatóval készülnek.

The post Különleges, hárombolygós együttállást figyelhetünk meg júniusban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest