Kun Béla elrepült: Magyar Péter Kosztolányival üzent a vagyonkimentéssel vádolt NER-elitnek

Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényének nyitójelenetével reagált Magyar Péter hétfő reggel a Fidesz-közeli vagyonmozgásokról szóló hírekre. A Tisza Párt elnöke azt a részletet posztolta ki, amelyben Kun Béla repülőgépen menekül az országból, zsebeit zserbóval, ékszerekkel, templomi kelyhekkel és más kincsekkel megtömve.

Amint arról vasárnap az RTL híradása alapján beszámoltunk, péntek este a Liszt Ferenc repülőtéren vették őrizetbe a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét, Rádi Ferízt, akit költségvetési csalással gyanúsítanak. Az Híradó értesülése szerint a férfi épp hazaérkezett Egyiptomból. A fideszes politikusnak és testvérének mezőgazdasági vállalkozása van Kiskunhalason, legutóbb márciusban avattak milliárdos beruházást.

A minap derült ki, hogy Rádi ellen elfogatóparancs alapján körözést rendelt el a NAV április 22-én. A körözés kiadása idején Rádi a szegedi Fidesz elnöke volt. A pártszervezet az éjjel adott ki közleményt, amelyben bejelentették, hogy Rádi lemondott a posztról, miután a tudomására jutott, hogy keresi a rendőrség.

A G7 arról írt, hogy 29 NER-közeli cég bankszámláján nagyjából ezermilliárd forintnyi azonnal vagy viszonylag gyorsan mozdítható vagyon lehet. A cikk szerint a lista élén a V-Híd áll 115 milliárd forintnyi pénzeszközzel, de az első tízben szerepel a Mészáros és Mészáros Zrt. is. A lap több friss pénzmozgást is említett, köztük a V-Híd Vagyonkezelőtől Mészáros Lőrinc magánszámlájára utalt 3,39 milliárd forintot, valamint az Envirotis Holdingból kivont 4,4 milliárdot.

Az ilyen osztalékfizetések önmagukban alapvetően jogszerűek lehetnek, a kérdés inkább az, hogy a vagyon milyen tevékenységből keletkezett, és felmerülhet-e később korrupciógyanú.

A Guardian vasárnap arról írt, hogy Orbán Viktor környezetéhez köthető szereplők a Fidesz választási veresége után magángépek szállítják külföldre az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát. A brit lap közel-keleti, ázsiai és amerikai célpontokról írt, és Magyar Péternek azokról az állításairól is beszámolt, amelyek szerint Fidesz-közeli oligarchák tízmilliárdos összegeket próbálnak kimenekíteni az országból.

Történész: Kun Béla nem repülőgéppel hagyta el Magyarországot

Csunderlik Péter történész azonnal reagált Magyar Péter posztjára. Mint írta, többször elmondta már, hogy Orbán Viktor személyzeti politikája leginkább Kun Béláéra emlékeztet, aki csak a megvesztegethető emberekben bízott meg, és még sorolhatnám a hasonlóságokat. A történész ugyanakkor ugyanakkor figyelmeztetett:

Kun Béla nem repülőgéppel hagyta el Magyarországot a Tanácsköztársaság bukásakor, hanem a többi népbiztossal együtt vonattal menekült Ausztriába (a menedékjogot nem kapó Szamuely Tibort kivéve, aki így átszökni próbált a határon, de elfogták és öngyilkos lett).

The post Kun Béla elrepült: Magyar Péter Kosztolányival üzent a vagyonkimentéssel vádolt NER-elitnek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest