Kvantumteleportációt sikerült elérniük oxfordi kutatóknak

Thumbnail for 6345705

Egy friss tanulmány alapján áttörést ért el az Oxfordi Egyetem csapata a kvantum-számítástechnikában – írja a The Independent. A szakértők kvantumteleportációra képes, skálázható kvantum-szuperszámítógépet hoztak létre. A mérföldkő a méretezhetőségi problémára vonatkozik, a kutatók szerint fejlesztésük lehetővé teszi a következő generációs technológia iparági szinten történő megvalósítását.

A kvantum-számítástechnika évtizedek óta létezik, de csak az utóbbi években történt fontosabb előrelépés a gyakorlati megvalósítás irányába. A terület következő generációs gépei hagyományos bitek helyett kvantumbiteket, azaz qubiteket használnak, ezek a szuperpozíciónak nevezett jelenség révén egyszerre tudnak egyként és nullaként is működni. A megközelítés révén a kvantumszámítógépek nagyságrendekkel nagyobb teljesítményűek lehetnek, mint a hagyományos szuperszámítógépek.

Nem a mostani az első alkalom, amikor sikerült kvantumteleportálást elérni, korábban már qubitek mozgatása nélkül vittek át adatokat egyik helyről a másikra. A mostani kísérlet érdekessége, hogy az algoritmusok minimális összetevőinek tekinthető logikai kapukat tudták kvantumteleportálni hálózati kapcsolaton keresztül.

Dougal Main és kollégái úgy vélik, eredményeik megalapozhatják a rendkívül biztonságos kvantuminternetet.

„A kvantumteleportáció korábbi demonstrációi a kvantumállapotok fizikailag elkülönült rendszerek közötti átvitelére összpontosítottak” – emelte ki Main.

„Vizsgálatunkban a kvantumteleportációt arra használjuk, hogy kölcsönhatásokat hozzunk létre ezen távoli rendszerek között. Az érintett kölcsönhatásokat gondosan testre szabva a kvantum-számítástechnika alapvető műveleteit, logikai kvantumkapukat tudunk végrehajtani a különálló kvantumszámítógépekben elhelyezett qubitek között” – mondta a szakember.

A megközelítéssel a különböző kvantumprocesszorokat egyetlen kvantumszámítógéppé lehet összekapcsolni. A tanulmány azt is bizonyítja, hogy a kvantumrendszer megépíthető és skálázható a már rendelkezésre álló technológia segítségével.

David Lucas, a csapat tagja hozzátette: a kvantumszámítógépek méretének növelése ennek ellenére óriási technikai kihívás marad.

The post Kvantumteleportációt sikerült elérniük oxfordi kutatóknak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest