Először nézzük röviden a tényeket.
Szász-Anhalt tartományban vasárnap nyert a szélsőjobboldali AfD. A párt a szavazatok 43,8 százalékát szerezte meg, ráadásul soha nem látott, közel 80 százalékos részvétel mellett. Eközben a második helyen végzett, a tartományt hagyományosan irányító kereszténydemokrata CDU-t csupán a szavazók 17,2 százaléka választotta.
Jellemző a Német Szövetségi Köztársaság másik hagyományos nagy pártjának – és egyben a legrégebbi német párt –, a szociáldemokrata SPD helyzetére, hogy már annak is örülnek, hogy 9,3 százalékot szereztek (a ‘90-es években még 34-35 százalékos támogatottságuk volt itt, vezették is a tartományt).
Szász-Anhaltban a hagyományosan a kelet-német tartományokban erős baloldali párt, a Die Linke (szó szerint: a Baloldal) a most elért 8,6 százalékkal megszűnt tényező lenni, miközben voltak ők itt 20 százalék fölött is korábban. A keleti tartományokban gyenge, de országosan a kutatásokban már a szocdemeket előző Zöldek (Bündnis 90/Die Grünen) történetük legjobb szász-anhalti eredményét érték el 8,9 százalékkal. Ennek azonban nem nagyon örülhetnek, mert a CDU-hoz, az SPD-hez és a Die Linkéhez hasonlóan semmi jelentősége nincs, hány képviselőjük lesz a tartományi parlamentben. 5,3 százalékkal bejutott – becsúszott – ugyanis a Linkéből kiszakadt Bündnis Sara Wagenknecht (BSW) is.
Márpedig a NER-es propagandára, például a Zelenszkij-plakátokra kísértetiesen hasonló üzenetekkel kampányoló, többé-kevésbé nyíltan putyinista szélsőbaloldali párt előre közölte, hogy
nem fog egy AfD vezette kormány útjába állni.
Márpedig az AfD-nek nincs szüksége arra, hogy formális koalíciót kössön az ezt egyébként is kizáró balos putyinistákkal. A szabályok szerint a miniszterelnököt a parlamenti szavazás harmadik fordulójában már relatív többséggel is meg lehet választani. A BSW-nek tehát csupán tartózkodnia kell, majd ahogy ígérik: pragmatikusan, „ügyek mentén” működhetnek együtt az AfD-vel. Persze arról is írnak a német sajtóban, hogy CDU-szakadárok biztosíthatnak többséget az AfD-nek. Akárhogy is, elkerülhetetlennek tűnik, hogy a második világháború után először a szélsőjobboldal irányítson egy német tartományt.
Mihez kezdjünk ezzel? Hogyan értelmezzük azt, ami történt? Mennyire kivételes ez az eredmény (hiszen „csak” egy tartományi választásról van szó)? Mennyire tükröz országos (szövetségi) trendeket? Mit jelent a német szélsőjobboldal előretörése Európának és a világnak? Mit jelent nekünk, a jórészt a német tőkétől és nagyvállalatoktól függő Magyarországnak? Ezekre a kérdésekre kell megtalálnunk a válaszokat.
The post Labanino Rafael: Mit jelent nekünk, hogy Németországban a szélsőjobb a nyerő? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
