Lángok Moszkva körül: Ukrajna az egyik legnagyobb dróntámadását hajtotta végre a háború kezdete óta

Ukrajna vasárnapra virradóan a háború kezdete óta az egyik legnagyobb dróntámadását hajtotta végre, amelynek következtében tűz ütött ki egy Moszkva közelében található elosztóközpontban, és az éjszaka folyamán legalább hat ember életét vesztette – írja a Guardian az orosz hatóságok közleménye alapján.

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint 822 drónt lőttek le, míg Moszkva polgármestere, Szergej Szobjanyin arról számolt be, hogy 600 drónt indítottak a főváros térsége felé, amelyek közül 201-et semmisítettek meg.

A polgármester úgy fogalmazott, hogy ez volt a legnagyobb légitámadás az orosz főváros ellen az elmúlt két évben, a brit lap pedig hozzáteszi, hogy Ukrajna drónképességeinek közelmúltbeli gyors fejlődése miatt valószínűsíthető, hogy ez volt a háború 2022-es kezdete óta a legnagyobb támadási hullám. Hasonlóan értékelte a támadások erejét a Kyiv Independent is, amely idézi a Moszkvai terület kormányzóját, Andrej Vorobjovot: szerinte a csapásban megrongálódott a Wildberries, egy jelentős orosz online kiskereskedelmi vállalat egyik raktára.

A kormányzó szerint a Moszkva közelében fekvő Koledino településen található Wildberries-raktárban tűz ütött ki, miután ukrán erők csapást mértek rá. Ukrajna védelmi minisztériuma megerősítette a Wildberries raktára elleni támadást, és közölte, hogy ez a vállalat legnagyobb ilyen létesítménye, 250.000 négyzetméteres alapterülettel. A korábban is dróntámadások célpontjává váló e-kereskedelmi vállalat logisztikai hálózata és raktárai az ukrán fél szerint közvetett módon fontos szerepet játszanak az orosz haderő ellátásában.

Ugyanezen éjszaka az oroszok is csapásokat mértek: drón- és rakétatámadások hét embert öltek meg Ukrajnában, köztük két embert a közép-ukrajnai Krivij Rih városában. Eközben egy spanyol F–18-as vadászgép lelőtt egy vélhetően orosz drónt, amely átlépte a romániai határt. A spanyol vadászgép egy NATO-járőrözési misszió részeként vett részt az akcióban, és hajnali 5 óra körül lőtte le a drónt, miután az behatolt a román légtérbe.

A drón vélhetően orosz

– közölte a NATO egyik katonai szóvivője.

The post Lángok Moszkva körül: Ukrajna az egyik legnagyobb dróntámadását hajtotta végre a háború kezdete óta first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest