Lázár János a kamionos tüntetésről: Ma este a Hősök terén alakult egy újabb fuvaros csapat, velük is egyeztetni fogunk

Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebookján reagált a mai tüntetésre. Azt írta:

December 19-én megállapodtunk a 7 meghatározó fuvarozói érdekképviselettel, akik közel 8.500 vállalkozást, a hazai fuvarozásban dolgozó cégek 70 százalékát képviselik. Ma este a Hősök terén alakult egy újabb fuvaros csapat, velük is egyeztetni fogunk. Egy dolog biztos: a legrövidebb és a legolcsóbb út csakis a fuvarozóknak jó, az utak mentén élőknek maga a pokol.

Lázár szerint a mai fővárosi kamionos felvonulás a budapestiek számára is megmutatta, milyen amikor kamionok dübörögnek az ablak alatt, ami hárommillió magyarnak a mindennapi élet része.

Ha ma valaki azt gondolja, ezeknek a kamionoknak semmi keresnivalójuk nincs Budapest utcáin, tegye fel a kérdést, akkor mi keresnivalójuk van Biharkeresztesen, Mátészalkán, vagy bárhol máshol?

– írta Lázár, majd levezette, hogy azért kerülhetik el a kamionok a fővárost, mert az elmúlt 15 évben „annyi sztrádát és autóutat építettünk, amennyivel a hazai pályahálózat – lakosságarányosan – mostanra eléri a legfejlettebb nyugati országok szintjét”.

Ezután rátért az útdíjakra:

Az útdíjakat pedig nem azért emeljük, hogy a fuvarosoknak rosszabb legyen, hanem azért hogy a főutak mentén élőknek legyen jobb. Elfogadhatatlan, hogy a fuvardíjakon több millió, falvakban élő, vagy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos. Amíg az alacsonyabb rendű utak olcsóbbak vagy ingyenesek a kamionok számára, addig maradnak az élhetetlen települések, a lakhatatlanná vált házak.

The post Lázár János a kamionos tüntetésről: Ma este a Hősök terén alakult egy újabb fuvaros csapat, velük is egyeztetni fogunk first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest