Lázár János a Tisza Párt elnökéről: Csak a nevében Magyar

Thumbnail for 6453369

A jelek szerint hivatalos irányvonal lett a kormányon belül, hogy kétségbe vonják a Tisza Párt politikusainak magyarságát.

Az után, hogy a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely úgy fogalmazott: semmi nem utal arra, hogy az ellenzéki párt EP-képviselőjének, Kollár Kingának Magyarország lenne a hazája, csak ezért nem tartja őt hazaárulónak, vasárnap Lázár János osztott meg egy hasonló szellemiségű Facebook-posztot, amelyben az áll:

Vigyázz, csak a nevében Magyar! Brüsszelben elárulta a hazáját!

A képen Magyar Péter látható, mögötte pedig Kollár Kinga és Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetőjének sziluettje.

Mint ismert, Kollár a hazánkkal szemben folyamatban lévő jogállamisági eljárásról beszélt az Európai Parlamentben. Azt mondta, az eljárás hatásosnak bizonyult, mivel 21 milliárd eurónyi forrást felfüggesztettek, ebből 1 milliárd eurót már el is vesztettek a magyarok. Szavai szerint az állam nem így tud költeni az infrastruktúrára, nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és az alapvető szociális szolgáltatásokat sem tudja biztosítani. Megemlítette, hogy a helyreállítási alap forrásaiból ötven kórházat lehetett volna felújítani, és nem jut pénz a tragikus állapotú vasút fejlesztésére sem – vagyis az uniós döntés komoly hatást gyakorol a magyarok mindennapjaira. Majd úgy fogalmazott: „A dolog pozitív oldala, hogy a magyarok romló életszínvonala erősíti az ellenzéket. Én ilyen értelemben nagyon pozitívan tekintek a 2026-os választásra.”

Azóta a Fidesz az uniós források befagyasztásáért a Tiszát okolja, tüntetést is tartottak, Orbán Viktor egyenesen Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéhez hasonlította Kollár szavait. Magyar erre úgy reagált: Orbán „jó kommunista módszerrel azzal vádol másokat, amit ő maga tett: 2006-ban az Európai Parlamentben követelte a hazánknak járó uniós források visszatartását. Most pedig a Tiszára fogná, hogy nem jönnek az uniós pénzek, miközben azokat Brüsszel három éve, a Tisza megalakulása előtt fagyasztotta be az Orbán-korrupció miatt.”

The post Lázár János a Tisza Párt elnökéről: Csak a nevében Magyar first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest