Négy év fegyházbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság azt a gyorsított eljárásban bíróság elé állított férfit, aki pár nappal ezelőtt ki akart rabolni egy kerékpárral közlekedő nyugdíjast.
A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint az elkövető Cegléden kerékpározott, amikor felfigyelt a közel kilencvenéves férfire. A nyugdíjas biciklivel közlekedett, aminek kormányán egy szatyor volt. Az elkövető elhatározta, hogy megszerzi a szatyrot benne az idős férfi értékeivel.
Ennek érdekében mellé kerekezett, majd ráfogott a táskára és elrántotta. Ekkor az idős férfi elesett a kerékpárjával, de a szatyrot a tettesnek nem sikerült magához ragadnia. A férfi ezután megállt, majd visszatért a földön fekvő nyugdíjashoz és megpróbálta elvenni tőle a táskát. Ez azonban nem járt sikerrel, mert az idős férfi nem engedte el. Időközben rendőrök érkeztek a helyszínre, akik elkapták az elkövetőt.
Az idős férfi az esés következtében könnyű sérülést szenvedett. A elkövető négy év fegyházat kapott minősített rablás bűntettének kísérlete miatt. Az ügyészség súlyosításért, a letartóztatásban lévő elkövető enyhítésért fellebbezett.
The post Le akarta tépni a biciklivel közlekedő 90 éves férfi szatyrát, de a hatalmasat eső nyugdíjas kifogott rajta – videó first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu