Leállítja a kormányzati reklámokat a Cinema City

Az aHang közleménye szerint a Cinema City leállítja a kormányzati hirdetéseket.

Lapunk is megírta a momentumos Tompos Márton bejegyzése nyomán, hogy a mozihálózat társadalmi célú reklámként játszotta az adócsökkentésről szóló propagandát, a Zootropolis 2. című gyermekfilm előtt is.

Az esetre reagálva az aHang kedden levélküldő kampányt indított, melynek keretében két napon belül közel ezren kérték a mozihálózatot, hogy állítsa le a kormányzati hirdetéseket. A levél alapján a kiskorú nézők és családjuk joggal várja el, hogy egy szórakoztató kulturális program során ne találkozzanak politikai befolyásolási kísérletekkel.

A mozihálózat csütörtök délután reagált, a nekik küldött válaszlevelet az aHang juttatta el szerkesztőségünknek. Ebben az áll: figyelemmel kísérték a felfokozott hangulatot és „a rengeteg, irányunkba érkezett, sok esetben minősíthetetlen hangnemű kommentet.

Megértettük, hogy sok moziszerető néző nem szeretne ilyen hirdetésekkel találkozni nálunk, így a december 4-ével kezdődő mozihéttől ez a spot kikerül a film előtti reklámblokkból.

A Cinema City Megjegyezte ugyanakkor, hogy eddig is tartózkodtak „konkrét pártpolitikai hirdetések vagy olyan üzenetek megjelenítésétől, amelyek témája a nemi, vallási, nemzetiségi csoportok, egyének elleni hangulatkeltés vagy agresszió, továbbá veszélyeztetik a kiskorúak szellemi és érzelmi fejlődését. Azok, akik ténylegesen is látták a fent említett hirdetést, tudják, a kifogásolt reklámfilm tartalma nem esett ebbe a kategóriába.”

The post Leállítja a kormányzati reklámokat a Cinema City first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest