A Best magazinnak beszélt közel egy évvel ezelőtti életmódváltása eredményeiről Hajdú Péter. Mint mondta, nagyjából 14-15 kilót fogyott múlt augusztus óta – a pontos számot nem tudja, mert tavaly nyáron már nem szívesen állt mérlegre.
Figyel a szénhidrátfogyasztásra, illetve arra is, hogy kalóriadeficitben legyen, naponta 1500 kalóriát visz be, azt is két étkezésben, mivel tartja az időszakos böjtöt. Emellett squash- és padeledzésre is jár.
Legalább húsz éve nem voltam ilyen jó formában. A negyvenedik születésnapomon kövérebb voltam, mint az ötvenediken… Sőt tizenöt éve, amikor a lányom olyan egyéves volt, akkor is. Egyébként a korom miatt váltottam életmódot. Csak az járt a fejemben, hogy közeledik az ötven, és ezen a ponton nincs már helye kompromisszumnak
– mondta a műsorvezető, aki saját erőből, fogyasztószerek és gyógyszerkészítmények nélkül fogyott le.
„Szerintem ezek a különféle inzulinra ható gyógyszerek mindössze átmeneti megoldást nyújtanak, arról nem beszélve, hogy baromi egészségtelenek. Gyógyszerek, tehát van mellékhatásuk. Bár ezt egyik orvos sem mondja ki. Gondolom, attól félnek, hogy majd a gyógyszergyártók beperlik őket. Kamerán kívül azért meghallgatnék egykét orvost” – fogalmazott Hajdú, aki büszke arra, hogy nem vett igénybe ilyesmit, noha többen megvádolták ezzel.
Azt mondja, még olyan 4-5 kiló van rajta, amit szeretne leadni, de így is vállalja magát, a strandon simán ledobja a pólót.
Látom, hol kell még a testemen dolgozni, de amúgy rendben vagyok magammal. Sokat változtam, és ahol eddig háj volt, ott már izom van.
The post „Legalább húsz éve nem voltam ilyen jó formában” – segítség nélkül fogyott le Hajdú Péter first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu