Több forrásból úgy értestült a Médipiac, hogy Fábry Sándor Fábry című műsora megszűnik a Duna Televízión. Mint azt a csütörtökönként adásba kerülő műsorról írták: hamarosan leadják az utolsó részt, a stáb már tudomásul vette a döntést, elköszöntek.
Fábry műsora a közszolgálati médiaszolgáltatóként működő Duna Médiaszolgáltató kínálatában szerepelt, a produkció gyártási és működtetési hátterét az MTVA adta.
A 24.hu arról értesült, valóban benne van a levegőben, hogy a Fábry lekerül a Duna képernyőjéről, sőt, úgy tudjuk, a hamarosan adásba kerülő utolsó tervezett epizódot már bőven a választások előtt rögzítették, így a politikai légkör megváltozása nem játszott szerepet a talkshow leköszönésében.
Fábry műsorának ügyében kerestük a közmédia sajtóiorodáját is, ők azt felelték:
A Fábry című műsor – több más műsorhoz hasonlóan – nyári szünetre megy. Az őszi struktúráról később adunk tájékoztatást.
Mindez egy olyan időszakban tötént, mikor a Tisza-kormány átvilágítást és szerkezeti reformokat helyezett kilátásba a közmédiában, költségvetési biztos kirendelésével és a működés felügyeletének szigorításával. Emellett politikai nyomás is nehezedett a vezetésre, miután felmerült, hogy a hírszerkesztésben irányított tartalomkészítés zajlott, emiatt pedig Magyar Péter a közmédia vezetőinek lemondását követelte.
Komoly pénzeket vett ki a cégeiből
Fábry szóban forgó műsorának költségeit a cége, a Trisó Produkció Kft. állja. 2025-ben 455 milliós bevételük volt, 30 milliós profit mellett. Osztalékként 30 milliót fizettek ki itt.
Fábry saját tulajdonában lévő, előadó-művészeti tevékenységgel foglalkozó Bohumil Kft.-je is nagyot kaszált: a cég 115 milliós bevételt könyvelhetett el 60 milliós adózott eredmény mellet. Itt is fizettek osztalékot: 60 millió forintot vettek ki a cégből.
Egészségügyi gondokkal küzd
Néhány hete a _nullanulla nevű YouTube-csatorna készített rövid interjút Fábryval Kaposváron, mert a humorista a városba látogatott egy neurológushoz.
Kiderült, hogy az utóbbi időszakban baj van Fábry egészségével: elmondása szerint szédül, labilis a járása, ezt próbálják orvosolni.
Kritikus is volt a jobboldallal
A humorista korábban egy interjúban arról beszélt, Kossuth-díjat szeretne, de „ezektől semmit” nem vár – erősen utalgatva a Fidesz kultúrpolitikájára.
Később Bayer Zsolt azt írta egy publicisztikájában erről:
Ön, Fábry úr, minden évben ott púposkodik közöttünk Kötcsén, beb…va hülyeségeket beszél, végtelenül nagyképű és arrogáns, miközben a teljesítménye úgy tíz éve egyenlő a nullával. De legalább amióta kormányzunk, egyetlen egyszer sem állt ki egyetlen egy ügyben sem mellettünk. Biztos nem volt rá ideje, mert lássuk be, nem kis elfoglaltság azt a két és fél milliárdocskát felvenni és elkölteni.
The post Lekerülhet a közmédia képernyőjéről Fábry Sándor: megkérdeztük az MTVA-t erről first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





