A kutatók régóta tanulmányozzák a varázsgomba mentális egészségre gyakorolt lehetséges jótékony hatásait, azonban egy friss kutatás szerint az ezekben fellelhető pszichoaktív vegyület erős öregedésgátló tulajdonságokkal is rendelkezhet. Tenyésztett emberi sejtek és élő egerek felhasználásával a tanulmány szerzői kimutatták, hogy a pszilocibin jelentősen lelassítja a sejtek öregedését, miközben az idősebb rágcsálók hosszabb ideig maradtak életben – írja az IFLScience.
A kutatást egy olyan hipotézis ihlette, amely szerint a pszilocibin pszichológiai hatásai segíthetnek megvédeni a sejtek DNS-ét a telomereken keresztül. Ezek a DNS védő szekvenciái, amelyek minden kromoszómát lezárnak, de az öregedéssel lebomlanak és rövidülnek. A mentális egészség és a telomerek hossza közötti kapcsolat jól dokumentált, ugyanis a depresszió és más pszichológiai állapotok összefüggésben állnak ezek rövidülésével.
Mivel a pszilocibinről kimutatták, hogy segít a mentális zavarok kezelésében, az új tanulmány szerzői azt vizsgálták, vajon hatással lehet-e a telomerek hosszára és a sejtek öregedésére.
A vizsgálathoz magzatok tüdősejtjeit kezelték pszilocinnal, amely egy, a pszilocibin bélben történő emésztésekor keletkező aktív metabolit. Az eredmények azt mutatták, hogy a sejtek élettartama átlagosan 29 százalékkal nőtt, amikor tíz mikrogrammnyi szert adtak be, és nagyjából 57 százalékkal, amikor 100 mikrogrammra emelték a dózist. Megismételve a kísérletet felnőtt emberi bőrsejteken, a kutatók 51 százalékos meghosszabbodást figyeltek meg a sejtek élettartamában 100 mikrogramm pszilocinnal történő kezelés után.
Az npj Aging szaklapban megjelent kutatás szerint az öregedésgátló hatás mögött meghúzódó mechanizmusokat vizsgálva azt találták, hogy a telomer rövidülése jelentősen csökkent a kontrollcsoportéhoz mérten. A pszilocin egyúttal a SIRT1 nevű fehérje szintjének emelkedéséhez is vezetett, amely fontos szerepet játszik a sejtek öregedésének és anyagcseréjének szabályozásában.
A kutatók 19 hónapos nőstény egereket is kezeltek pszilocibinnel: havonta egyszer, tíz hónapon keresztül. Ezeknek az egereknek a 80 százaléka élte meg a kúra végét, míg az azonos korú, ám kezeletlen rágcsálóknál mindössze 50 százalék volt ez az arány.
Amellett, hogy a pszilocibinkúrát kapó egerek tovább maradtak életben, fiatalabbnak is tűntek, mint a kontrollcsoport egerei: a szőrzet minősége javult, és az őszülés is kevésbé volt tetten érhető.
Dr. Kosuke Kato, a tanulmány szerzője szerint ez egy nagyon izgalmas és klinikailag releváns felfedezés, ugyanakkor mindenkit óvatosságra int, mondván még sok mindent meg kell érteniük ahhoz, hogy a terápia hatásos legyen embereken. „Jobban meg kell értenünk a hosszú távú pszilocibin-kezelés lehetséges kockázatait is, mielőtt ez a fajta kezelés bárkinek hozzáférhetővé tennénk” – tette hozzá.
The post Lelassíthatja az öregedést a varázsgombában rejlő vegyület first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu