Lemondott Keir Starmer, Andy Burnham az Egyesült Királyság új miniszterelnöke

Benyújtotta lemondását hétfőn a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer III. Károly királynak. Az MTI a Buckingham-palota bejelentése alapján arról ír, hogy az uralkodó elfogadta Starmer lemondását.

Starmer, aki alig több mint két évig állt a munkáspárti brit kormány élén, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt elmondott utolsó miniszterelnöki beszédében úgy fogalmazott: munkája befejeződött, de kormányfőként eltöltött időszakában sikerült Nagy-Britanniát és a Munkáspártot is megerősítenie. Beszéde után hajtatott felesége társaságában a Buckingham-palotába, ahol az uralkodó audiencián fogadta a házaspárt.

Keir Starmer az audiencia során ajánlotta fel lemondását a kormányfői posztról, és kérését a palota hivatalos beszámolója szerint III. Károly elfogadta. Starmer ezt követően a Munkáspárt kormányzati tisztség nélküli alsóházi képviselőjeként távozott a palotából.

Andy Burnham követi

Starmer utódja is megvan már: Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn már meg is bízta őt az új brit kormány megalakításával.

Burnham Starmer után kereste fel a palotában a királyt, aki az ilyenkor szokásos formaságok alapján megkérdezte tőle, hogy készen áll-e az új kormány megalakítására. A munkáspárti politikus – akit a kormányzó Munkáspárt alsóházi frakciójának óriási többsége a múlt héten választott meg a párt új vezetőjévé – igennel válaszolt, és az uralkodó ezután kérte fel formálisan kormányalakításra.

Burnham az Egyesült Királyság 59. miniszterelnöke.

The post Lemondott Keir Starmer, Andy Burnham az Egyesült Királyság új miniszterelnöke first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest