Néhány napja Lengyel Tamás közösségi oldalán tette fel a kérdést: „Hol vannak azok a nagy- és kiselérésű színészek, zenészek, sportolók, influencerek, tartalomkészítők, divattervezők, modellek, tévés személyiségek, szakértők, humoristák – mindazok, akik elvileg hisznek a szabadságban és van hatásuk a környezetükre?” Ők miért nem szólalnak fel, Caramelhez és Kiss Tibihez hasonlóan?
A színész a HVG videós interjújában elmondta, miért tartja fontosnak, hogy közszereplők nyilvánosan véleményt formáljanak, hangot adjanak nemtetszésüknek.
Valahogy azt érzem, nincs elég ember, aki élesen, határozottan merné képviselni az álláspontját a mostani kormányzattal vagy történésekkel szemben
– fogalmazott Lengyel, aki arról is beszélt, ambivalens érzései voltak Caramel beszéde után. Egyrészt örült annak, hogy egy nagyelérésű híresség nyíltan elmondja a véleményét, másrészt eszébe jutott, nincs-e már túl késő ehhez. „Most már mindenen túl vagyunk. Annyi határátlépés történt, hogy attól félek, hogy ez már egy késői időpont” – mondta.
Szóban forgó posztjára rengeteg reakciót kapott, többek között egy zenekar is üzenetet írt neki, akik megkérdezték tőle, hogyan kéne úgy reagálni, hogy közben az egzisztenciaféltésből fakadó stresszt le tudják küzdeni.
Azt szoktam mondani, hogy a gyerekeim jövője a tét. Mindannyiunknak rengeteg veszítenivalója van. Szerintem mindenki hasonlóan nagy kockázatot vállal, mindenki a saját egzisztenciájával, karrierjével, jövőjével, életével játszik. Név nélkül nincs kiállás! Névvel, arccal kell oldaállni ügyek mellé, mert akkor van hatása, akkor épít olyan tömeget, aminek elég ereje lesz ahhoz, hogy változást érjen el.
Mint elmondta, nála az SZFE modellváltását követő „hatalomátvételénél” jött el az a pont, amikor úgy érezte, nem tud tovább hallgatni, de már a CEU melletti tüntetésen is kint volt, igaz, akkor még „felhajtott gallérban, napszemüvegben”.
Azt érzem, már a személyes szabadság sérül a kormány döntéseitől, és ennek hatással kéne lennie az emberekre. Az, hogy nem fogom tudni olvasni azokat a médiumokat, amiket szeretnék, mert esetleg feketelistára kerülnek és a működésük ellehetetlenül, az az én személyes választásomat fogja korlátozni. Ezt mindenkinek fel kéne ismernie.
Arra a kérdésre, milyen jellegű kiállásra szólít fel, azt ismételte meg, amit az átláthatósági törvény elleni tüntetésen tartott beszédében is mondott: mindennap beszélni kell a kormányzat viselt dolgairól, folyamatosan emlékeztetni kell másokat, mi folyik Magyarországon, mert idővel az emberek hajlamosak közönyössé válni. Szerinte ha valaki kormányváltást szeretne jövőre, akkor erre kell koncentrálnia és ébren kell tartania a figyelmet – ezért van szükség olyan emberekre, akik tudnak hatni a környezetükre.
Lengyel Tamást arról is kérdezték, ő miért nem áll oda konkrétan Magyar Péter vagy egyéb ellenzéki párt mellé. A színész azt mondta, ezt feleslegesnek érzi, számára az a fontos, hogy alapvető demokratikus értékek mellett álljon ki, és nem gondolja.
Általánosságban szeretnék beszélni arról, hogy mi nem stimmel a mostani rendszerrel, hogy nekem mi nem tetszik benne. Ha ezt egy párt színeiben tenném, akkor ezek az általános érvényű problémák rögtön pártpolitikai fennhangot kapnának, és én nem akarom, hogy ez történjen. Az a mondanivalóm lényegéről elvonná a figyelmet
– mondta el, hozzátéve: ez mindenkinek a személyes döntése, ha valaki máshogy dönt, ő azt is tiszteletben tartja.
A jövőt így látja:
A reményem, bizalmam abban van, hogy demokratikus úton lesz változás, de közben úgy érzem, minden jel arra utal, hogy a választásokig a lehető legnagyobb félelmet keltsék az emberekben. Félelemhelyzetben, stresszhelyzetben kiszámíthatatlan, hogyan reagál az egyik ember a másikra. Attól tartok, minél inkább hergelik a közhangulatot, annál valószínűbb annak a lehetősége, hogy fizikailag emberek meg fognak sérülni. Azt érzem, hogy határon túl vagyunk, a Harcosok klubja is olyan erős hergelés, aminek a következménye az lesz, hogy az emberek nem vitatkozni fognak, hanem pofozkodni. De a reményem az, hogy nem lesz elcsalva a választás – még ebben bízom –, illetve az, hogy aki a mostani választási rendszerben a több szavazatot megszerzi, annak lesz lehetősége az országot vezetni.
Nem biztos abban, hogy az ország jelenlegi megosztottsága rövid idő alatt megszüntethető. Attól fél, hogy ha a Fidesz ellenzékbe kerül, akkor a párt mostani erőforrásait megtartva „ugyanúgy fog uszítani és hergelni”. Lengyel szerint a Fidesz széthullása csak akkor következhet be, ha a kormányváltás után elszámoltatják a korrupt politikusokat, de tapasztalatai alapján nem sok esélyt lát arra, hogy ez megtörténik.
The post Lengyel Tamás elmondta, miért nem áll oda Magyar Péter mellé first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu