Kissé fáradtnak tűnsz.

Az lehet. Szombat este csináltuk az első bulinkat a Loupe színházzal, tele volt a Marczibányi Tér. Fantasztikus volt, és jó sokáig maradtam. Emiatt viszont nem tudtam felvenni a Kormányinfó pluszt, amit mindig szombaton szoktam, így az vasárnapra maradt. Tegnap vettem fel, vágtam, készítettem elő, fél négyig fent voltam.

Teljesen egyedül készíted?

Igen, mindent, kivéve az írást. Néha témafelvetéseim vannak, vagy ha valamit nagyon durva viccnek érzek, akkor szólok, hogy ezt nem tudom megcsinálni. Lényegében én vagyok a szűrője az írásnak, de szinte mindig mindenben egyetértünk, eddig kétszer vagy háromszor fordult elő, hogy kihagytam valamit.

Nem nehezíti meg a valóság túlságosan az írók dolgát azzal, hogy egyre abszurdabb dolgok történnek a közéletben?

Azt mondják, hogy az abszurd politikai humornak már nincsen létjogosultsága, annyira abszurddá vált a magyar politika, és ez tényleg így van. Már csak nagyon kicsit vagyunk a valóság előtt, néha fej fej mellett haladunk.

Néha valóban nem tudja eldönteni az ember, hogy Hírcsárdát olvassa vagy az igazi híreket.

Nagyon durva. Nemrégiben történt, hogy arról beszéltem, a drogokról szóló dalszövegek üldözendők lesznek, mert a drogok népszerűsítése az Alaptörvénybe ütközik, erre mit ad isten, két hét múlva Horváth László drogügyi biztos bűnrészességgel vádolja a Pogány Indulót a dalszövegei miatt. Olyan, mintha a Kormányinfó plusz ötleteket adna a kormányzatnak.

Előfordul, hogy egy-egy közéleti történésről azonnal az jut eszedbe, hogyan kéne kiparodizálni?

Az írókra van bízva, hogy éppen milyen témákat érintünk, én alapvetően más jellegű tartalmakat szoktam csak úgy magamtól készíteni. Nálam a motiváció ahhoz, hogy videós formában foglalkozzam a közélettel, kisül ezzel a heti egy videóval. Ha valami nagyon frusztrál, arról írni szoktam Facebookra, vagy csinálok róla egy TikTok-videót, de ezekben nincs humor, inkább csak a felháborodásomnak adok hangot.

Legutóbb három éve készített veled lapunk interjút, akkor a közéleti szerepvállalásodról még kevés szó esett, sőt azt nyilatkoztad, hogy nálad egyelőre ez annyit jelent, hogy a Facebookra posztolsz, vagy feldolgozod a témát a Magyarország kedvenc műsorában. Hozzátetted viszont: lehet, hogy ez nem lesz elég, „föl kell állni egy színpadra és onnan üzenni az embereknek, vagy hetente kell videót csinálni arról, hogy menjenek el szavazni, mert csak így tudnak részt vállalni az ország jövőjében. Ezt még nem teszem, de elképzelhető, hogy pár hónap múlva kevésnek fogom érezni azt, amit most még elegendőnek tartok.” Ezek szerint hamar eljött ez a pont.

Ez pontosan mikor volt?

2022 januárjában.

Tehát még a negyedik kétharmad előtt. Most sem azt mondom, ki kire szavazzon, inkább arra buzdítok mindenkit, hogy menjen el és szavazzon, éljen a demokrácia adta lehetőségével, fejezze ki a véleményét. Négyévente egyszer van lehetőséged beleszólni abba, mi történik veled, ezt meg kell ragadni, még ha úgy érzed is, hogy kiégtél, elfáradtál, és azt gondolod, nincs következménye. De van, most a lengyel választáson is nagyon szoros volt a verseny, a románnál a magyarok voltak a mérleg nyelve, de vehetnénk a Karácsony és Vitézy közötti pár száz voksot is, szóval minden szavazat számít.

Tehát a saját közéleti szerepvállalásod esetében a pártpolitikánál húzod meg a határt.

The post Lengyel Tamás: Nem akarok olyan országban élni, mint Oroszország first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu