Hétfőn országszerte súlyos közlekedési zavarokat és jelentős károkat okozott az átvonuló vihar.
- A vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.
- A főváros és a Balaton térségét vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánították. A vasúti híreket a Dunától keletre itt, a Dunától nyugatra pedig itt lehet követni.
- A zavarok elhárítása nem fog gyorsan menni: a MÁV-csoport arra kéri az utasokat, hogy keddre Volánbusszal és ne vasúton tervezzék az utazást, illetve ha tehetik, inkább ne utazzanak sehova.
- A főváros több kerületében is az erős szél miatt kidőlt fák nehezítik a közlekedést.
- A heves zivatartevékenység a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret is érintette, olyannyira, hogy a Budapest Airport közlése szerint a futópályákra kerülő törmelék miatt a pályákat biztonsági okokból lezárták, a repülőtér átmenetileg leállt.
- Az MVM szakemberei is a súlyos viharkárok helyreállításán dolgoznak: az országban számos helyen 100 km/h-t meghaladó orkán erejű szél és a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és helyenként jégeső miatt a villamos hálózatra dőlő fák, leszakadt ágak számos helyen vezetékszakadást idéztek elő. Emiatt összesen 150 ezer címen ment el az áram.
- Hétfő délutánig több mint 2200 helyre riasztották a tűzoltókat a Dunántúlon, jellemzően kerítésekre, épületekre dőlt fákat távolítanak el.
- A legmagasabb fokú riasztás van érvényben a Tiszántúlon: a Tiszán hajók is elszabadultak.
The post Lesújtott a vihar az országra: megbénult a vasúti közlekedés, 150 ezer háztartás maradt áram nélkül first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu