Megaláztak, bántalmaztak, csicskáztattak és cipőjük megcsókolására kényszerítettek egy kisfiút Kisvárdán. Az idősebb fiúkból álló banda egyik tagja videóra is vette a brutális bántalmazást. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség öt fiatal ellen emelt vádat.
Az áldozat, Márk nevelőszülőknél él Kisvárda közelében. A Tények beszámolója szerint a 14 éves fiú kajak-kenuban, kerékpározásban és szertornában is kiemelkedő eredményeket ért el.
A fiatalokból álló banda tagjai az utcán találkoztak a fiúval, majd azonnal a falhoz szorították és ütni kezdték. Ráadásul mindezt az egyikük le is videózta. Először megpofozták, majd térdre kényszerítették, és miközben kutyának nevezték, arra kényszerítették, hogy csókolja meg a cipőjüket. A megrázó eset még februárban történt, az ügyészség most emelt vádat a bűnösségét már korábban beismerő öt fiúval szemben.
A büntetlen vádlottakkal szemben próbára bocsátást és értékrendkorrekciós-programon való részvételt, a büntetett előéletű vádlottal szemben pedig közérdekűmunka-büntetést indítványozott az ügyészség
– mondta Márton Anett, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője a portálnak.
Sajnos több hasonló eset is történt az utóbbi időben. Kecskeméten egy hetedikes lányt térdeltettek le és kényszerítettek bocsánatkérésre, Budapesten pedig egy fiút kényszerített arra öt férfi, hogy csókolja meg a cipőjüket.
The post Letérdeltetett és cipőjük megcsókolására kényszerített egy tízfős banda egy kisfiút, a vádlottak egyike videóra is vette first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu