Egyfajta kulturális öntudatra ébredés, a roma mozgalom szárba szökkenése a két világháború között kezdődött Magyarországon, amikor civil kurázsival rendelkező budapesti cigány muzsikusok érdekvédelmi szervezetet alapítottak. Aztán az ’50-es években László Mária berúgta az ajtót, a következő két évtizedben pedig roma értelmiségi körökből elindult a tudatos emancipációra való törekvés

– mondja a 24.hu-nak Szegedi Dezső.

Hasonló folyamatok máshol is lejátszódtak, majd 1971 áprilisában Londonban, a 23 ország küldötteinek részvételével megtartott I. Roma Világkongresszuson hivatalosan is megszületett a roma nemzet. Népnévként elfogadták a roma, a nyelvre pedig a romani elnevezést, valamint meghatározták a nemzeti jelképeket – a zászlót, a himnuszt és a jelmondatot, utóbbi így hangzik: Opre roma! (Fel, cigányok!). A kongresszus tiszteletére az ENSZ a roma kultúra világnapjává nyilvánította április 8-át.

4 fotó

Ettől természetesen a számos etnikummal, nyelvvel rendelkező, eltérő múlttal és kulturális jegyekkel bíró „cigányság” nem lett egy csapásra egy és oszthatatlan, a nemzetté válás igényének megfogalmazása azonban önmagában fontos lépés az egység irányába. Hogyan jutottunk el idáig? Ezzel folytatjuk a magyarországi romák történetét bemutató sorozatunkat, a közeli múltba és a jelenbe emelve az eddig tárgyalt eredet kérdéseit.

Dr. Binder Mátyás történésszel és Szegedi Dezsővel, a Roma play munkatársával, az 1 Magyarországért Kezdeményezés alapítójával beszélgettünk.

Transznacionális nemzet

A mai értelemben vett modern nemzetek a felvilágosodás eszméi mentén születtek meg a XVIII. század második felétől – azzal, hogy az új filozófia lebontotta a rendi kereteket, és immár nem csak a kiváltságos rétegeket ismerte el a nemzet részeként. Európa népeinek nemzetté válása persze időben és formájában is igen változatos módon ment végbe.

Az egyik jellemző modellben a már meglévő állami keret töltődött nemzeti tartalommal, homogenizálódott a népesség, például Franciaországban. A másik főként Kelet-Közép-Európa soknemzetiségű birodalmaira jellemző, ahol az államisággal nem rendelkező kis népek nemzeti ébredése ment végbe a beszivárgó eszmék hatására.

Ennek lépéseiként mindenhol „nemzeti leltárak” készültek bibliafordításokkal, az anyanyelv reprezentációjával, a saját kultúra és a történelmi múlt hangsúlyozásával, és még sorolhatnánk. A nemzeti törekvés megjelenését önmagukban tisztán jelzi például szótárak készítése mások által magasabb presztízsűnek tartott nyelvekkel (magyar-német, cseh-német stb.). Az egész hajtóerejét természetesen az értelmiség jelentette, a magyarság esetében a reformnemesség vállalt vezető szerepet.

Alapvetően ez utóbbi történt a romák körében is egyszerre több helyen, hiszen úgynevezett transznacionális nemzetről beszélünk, a folyamat idővel nem szorult országhatárok közé

– fogalmaz Binder Mátyás.

Szótár és öntudat

Cigány-magyar szótárak már a XIX. század második felében készültek, és nem csak érdeklődő nem romák foglalkoztak a kérdéssel: Nagyidai Sztojka Ferenc roma költő, műfordító 1866-ban adta ki a szótárát József nádor fia, József főherceg támogatásával. Sztojka középiskolát végzett, ami ritkaságszámba ment a romák körében annak idején – cigány értelmiségi rétegről semmiképpen nem beszélhetünk, ám cigány származású értelmiségiek már bő két évszázaddal korábban feltűntek a Magyar Királyságban.

Az első, akit név szerint ismerünk, Grausser Dávid 1687-ben végzett a Nagyenyedi Református Kollégiumban, neve mellett a beiratkozásnál szerepel a ciganus szó. Dávid tanulmányait az erdélyi országgyűlés tette lehetővé még 1624-ben azzal, hogy Bethlen Gábor fejedelem kezdeményezésére támogatta tehetséges jobbágyfiúk tanulmányait.

A történész hangsúlyozza: nem látjuk pontosan a kezdeteket, de az önszerveződést megelőző első lépcső, az etnikai önazonosság tudata Magyarországon (és a környező államokban) a XIX. második felében már bizonyíthatóan jelen volt.

The post Létezik-e roma nemzet? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu