Zimányi Árpád, az Ozora fesztivál tulajdonosa, főszervezője Horváth László drogügyi kormánybiztosnál járt szeptember elején hivatalos egyeztetésen, „amelynek középpontjában a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, az új törvények alkalmazása, valamint a fesztiválkultúra biztonságos feltételeinek megteremtése állt” – számolt be a Telexnek Zimányi, aki azután ment el a kormánybiztoshoz, hogy az a pokol kapujának nevezte Ozorát, ahol pár héttel korábban késelés történt.
A találkozóról először a drogügyi kormánybiztos posztolt egy közös képet a Facebookra, amihez azt írta, miután Zimány megkereste, „pontosan olyan beszélgetésben bizakodott”, amely végül megtörtént.
A fesztivál szervezője a Telexnek küldött válaszában arról is írt, hogy a megbeszélésen összehangolták a közös érdekeiket és céljaikat úgy, hogy azok a fesztivál és a gyerekek védelmét szolgálják.
Megerősítettük elkötelezettségünket amellett, hogy a fesztivál minden résztvevő számára biztonságos környezetet nyújtson
– írta.
Egyúttal köszönetét fejezte ki Horváth Lászlónak, amiért lehetőséget biztosított számukra. „Szervezőként mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kábítószer-fogyasztást a leghatékonyabban szűrjük ki. Ezt a munkát a rendőrséggel való, immár több éve sikeresen működő partnerségünkre építve végezzük, amelynek eredményeként a fesztivál biztonsági színvonala folyamatosan erősödik.”
Az Ozora fesztiválon amellett, hogy idén egy izraeli állampolgár megkéselt egy másik izraeli állampolgárt, gázpalackok is robbantak, két éve pedig egy fiatal nő követett el öngyilkosságot a fesztivál területén.
The post Leült egyeztetni az Ozora főszervezője és a drogügyi kormánybiztos first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu