Leütöttek, majd fejbe rugdostak egy fiatalt a Kaposvár Plazában

Thumbnail for 5848146

Leütötte, majd többször is fejbe rugdosta haragosát egy huszonéves férfi a Kaposvár Plazában. A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé a faitalembert.

A Somogy Vármegyei Főügyészség az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy a terhelt véletlenül futott össze tavaly májusban azzal a fiatallal, akivel már az előző nap összeszólalkozott az interneten.

A felek ezt követően elhagyták az épületet, hogy kint „beszéljék meg” a vitájukat, ez azonban hamar dulakodásba torkollott, melynek során a fiatalabb férfi több sérülést is szenvedett.

Az áldozat bemenekült a bevásárlóközpontba a támadója elől, de az utolérte, és előbb elgáncsolta, majd a már földön fekvő férfit többször is megütötte és fejbe rúgta. A további bántalmazásnak a biztonsági őrök vetettek véget.

A megvert férfi nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett, de csak a véletlennek, és a védekezésének köszönhető, hogy megúszta ennyivel. Az ügyészég felfüggesztettet kért az elkövetőre azzal, hogy rendeljenek ki mellé pártfogót, és tartsa távol magát az áldozatától

The post Leütöttek, majd fejbe rugdostak egy fiatalt a Kaposvár Plazában first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest