A 20. század első évei – rafinált ízléssel

Dán Leó cs. és kir. udv. szűcs szavai szerint a századfordulón szinte kötelező volt néhány szőrme kiegészítő beszerzése. „Különösen az utolsó évtized fejlesztette soha nem ismert tökélyre iparunkat. A régi otromba, nehézkes, nagy súlyú úti bundák, fövegek a vasutak kiépülésével, a villamosság korszakában idejöket múlták, a sutba kerültek. Helyüket a raffinált ízléssel előállított, csipkével, tüllel, mousselinnel, diszcsatokkal és értékes gombokkal combinált női jaquetek, nyakbavetők, gallérok, és méteres átmérőjű szőrmekalapok foglalták el.” A városi férfiak könnyű automobil- és sportkabátot kaptak, a falvakban, tanyákon még sokáig alapdarab maradt a szőrmesapka és a suba.

Hogy milyen állatok adták mindezekért az életüket? „Prémnek úgyszólván minden hideg éghajlat alatt élő emlősállatnak a szőrbundája alkalmas” – írták; és vadászták őket féktelenül Kanadától Oroszországig, Ausztráliától Dél-Amerikáig. A tasmániai oposszum, az alaszkai fóka, a perui csincsilla mellett jó reputációnak örvendett az Európa erdeiben élő nyest, róka, borz, vidra, őz is.

A nagy háború – hadsegély és balatoni flanc

„A háború hosszú tartama lehetetlenné tette oly nyersanyagok behozatalát, amelyekre küzdő katonáinknak feltétlenül szüksége van, így a nyersanyagokat régi anyag földolgozásával kell pótolni. Ezért adjunk át minden nélkülözhető régi ruhát, fehérneműt, rongyot, szőtt árut, ócska paplant, pokróc- és szőnyegmaradványt, régi harisnyákat, szőrmeneműeket, bunda- és szűrmaradékokat, ócska kertitömlőket, gummicsöveket és labdákat, mindenféle papirost, staniolt, tubusokat, régi gramofonlemezeket stb., stb.” – áll a Hadsegélyző Hivatal 1916-os felhívásában, amit országszerte közzétettek a polgármesterek.

De mit látott Nádas Sándor újságíró 1917-ben a Balatonon? „Soha nem volt olyan hencegés Siófokon, mint most a háborúban, nők kétszer-háromszor váltanak selyemtrikót, sokan selyemruhában és kalapban fürödnek. Dühöng a siófoki flanc. Ha így folytatódik, jövőre már szőrmében fognak fürdeni a nagyságok.”

1920 után – vakondirtás és fókavédelem

„Azon kezdem, hogy az idén a modellek rettenetesen megdrágultak, de a bemutatókon nem látszik a pénztelenség: a pompa nagyobb, mint valaha. Alig van olyan divatdáma, amelyiknek ne volna egy ötszázezer frankos hermelin vagy vison belépője, vörös rókával bélélt estélyi köpenye. Mert ezek igazán nem nélkülözhetők az idén.” – áll Bíró Lulu tervező Párizsban kelt divatlevelében.

1925-ben vakondinvázióról írtak a lapok, mérhetetlen károkról a legelőkön és a földeken. A szelíd állatok bársonyos prémje ugyanakkor keresett termék volt, tervszerű offenzívát indítottak hát ellenük. Az Uj Nemzedéknek egy gazda megvilágította a vakondokirtás technikáját is: „Ha látjuk, hogy a vakondtúrás mozog, ásót kell ragadni és belevágni a földbe. Amint világosság éri a vakondokot, elkábul. Télen nehezebb a dolog, pedig csak akkor van értéke a vakondokbőrnek. Ilyenkor ki kell önteni az üregéből.”

Ekkor kezd a világ felfigyelni az intenzív vadászat veszélyeire. A fókavadászok például „gőzhajókon és repülőgépeken, modern ágyukkal és gázbombákkal akarnak nekimenni a szegény fókáknak, hogy ők is megismerjék az emberi haladás legújabb vívmányait, öt év múlva aztán nem lenne többé egyetlen fóka sem életben.” Az állatok végül elkezdtek védelmet kapni, az amerikai kormány szabályozta a vadászatukat. „Egyes magyar vidékeken azért pusztult ki teljesen a róka, mert már a kölyköket is lelőtték, elfogdosták, hogy legyen elegendő prémnek, muffnak, boának való anyag.”

A harmincas évek – kölcsönzőből zálogházba

A gazdasági világválság idején a szűcsök arról panaszkodtak, hogy más dolguk sincs, mint átalakítás, újrafestés, javítás. Menyasszonyi hermelin belépőt, estélyi bundát is sokan inkább kölcsönöztek, és elszaporodtak a kávéházi bundalopások. 1935-ben a főzálogház kimutatása szerint minden budapesti lakosra másfél zálogtárgy esett. Kinizsi utcai központjukban „a női kabátosztályon a perzsák, nutriák, szilszkinek és mormota-bundák még nyári álmukat alusszák, de az első zimankós nap beköszöntésekor ezrek rohannak majd kiváltani bundájukat.”

1940–1945 – téliruha-gyűjtés a honvédeknek

Az évtized nagy szőrmerablással indult. Egy nő kibérelt egy Váci utcai lakást, majd azonnal nekiállt felújíttatni azt. „Késő éjjelig dolgoztak, és az eredmény az lett, hogy áttörték a szomszédos bundaüzlet falát.” Szédítő értékű áruval lógtak meg, de a rendőrök végül a banda nyomára akadtak.

A vakondok után a hörcsögökre járt rá a rúd. „Rendkívül finom prémet szolgáltat, igen értékes. Sajnos, eddig hazánkban ezzel nem törődtek és nem tulajdonítottak értéket neki. (…) Irtása nem okoz nagyobb fáradságot; vízzel ki kell önteni lakásából és így a szántóföldet is megszabadítjuk kártételétől.”

1943-ban párhuzamosan jelentek meg olyan cikkek a lapokban, amelyekben óvják a magas, széles vállú hölgyeket a számukra előnytelen magas szálú szőrme viseletétől, és olyanok, amelyekben a zárolt báránybőrök miatt panaszkodnak a szűcsök. Bár az iparosok elismerték, hogy a legfontosabb a honvédség jó felszerelése, de szerintük a tartós báránybőr holmira vágyó kis fizetésű hivatalnokok, tanítók ellátása is fontos volna. Nem beszélve a vidékről, ahol „nagyon keresett a báránybőrsapka, a kucsma, a bekecs, a guba.” 1942 végén téliruha gyűjtést szerveztek a honvédségnek, a kocsikra a fővárosban „sok értékes bunda, szőrme s elegáns télikabát is került.”

1945–1955 – több, olcsóbb bundát a dolgozóknak

„Szenet adnék fekete bundáért, közép termetre.”

„Női bundáért vagy télikabátért ágyneműt adok.”

„Élelmet, fát, süldőt adok női bundáért.”

„Egyre kevesebb dolgozó nő vásárol bundát. Inkább télikabátot vesznek és csináltatnak. Egyetlen sikeres bundaféle van: a kívül szövet, belül prém típusbunda.” A Pannónia szőrmeárugyár ifjúmunkásai igyekeztek is fejleszteni a munkamódszereket, meggyorsítani a szőrmék kidolgozását, hogy „több, olcsóbb, jobb bunda készüljön a dolgozóknak”. És olcsó nyúlprém érkezett a Szovjetunióból is a magyar–szovjet árucsere-kereskedelmi egyezmény keretében, az ebből készült holmikhoz a dolgozók részletre is hozzájuthattak. 1955-ben bejelentették, hogy hamarosan földgázból (szintetikus szálból) készült bundában járhatnak majd a dolgozók.

Hatvanas évek – viselhet-e férfi bundát?

A sláger a panofix. A név tulajdonképpen egy évtizedekkel korábban kidolgozott kikészítési eljárást takar: a göndör bárányszőrmét egyenes szálúvá, csillogóvá és ezer színben festhetővé tették. A Pannónia egyik nagy dobása a filmnyomással mintázott, leopárdot utánzó prém volt. „A magyar bundák szívesen vásárolt árucikkek a stockholmi, a moszkvai, a montreali, a New York-i, a hamburgi, a párizsi, a londoni és a bécsi áruházakban is.”

A Magyar Ifjúság hasábjain megnyugtattak egy levélírót, aki azt kérdezte: viselhet-e férfi bundát? „Igaz, a férfiak prémbe öltözése szokatlan, de részükre is célszerű öltözet a bunda – különösen azoknak, akik sokat tartózkodnak a szabadban. Láttunk néhány férfin teddy-bear kabátot csípőre csúsztatott övvel – s megvalljuk, nem tetszett. (…) A legpraktikusabb, legcélszerűbb véleményünk szerint a férfiak részére a háromnegyedes irhabunda.”

1970-től máig – állatbarát, de szennyező divat

A külföldi állatbarát egyesületek hangja elért ugyan Magyarországra (az Esti Hírlap írt Gina Lollobrigida londoni botrányáról, amit a több tigrist felemésztő bundája okozott), de még gyengén szólt. De az ára miatt a javuló minőségű műszőrme amúgy is megingatta a prém téli egyeduralmát. Ünnepekkor a Corvin Áruház tájfun-kabátot reklámozott műszőrme béléssel, teddy-bear gallérral, de nagy forgalmat bonyolított a monori piac árusa is. „Színes műszőrmedarabokat árul, lehetetlen színekben, veszik tőle, gallérnak, sapkának, mellénynek a kisgyereknek.” Odáig voltak a látogatók a BNV olasz pavilonjának színes műszőrme kutyusától, a modern hálószobabútorok tervezői pedig forradalmi újításként az ágyat csipketerítő helyett színes műszőrmével borították be.

Míg a rendszerváltás előtti években számtalan iparággal együtt a szőrmekikészítő és konfekció vállalatok is hanyatlásnak indultak, a kiskereskedők igyekeztek újítani. 1986-ban például volt, aki sikerrel árult szőrmét nyáron a Balatonon: „az emberek általában nem vékony pénztárcával mennek nyaralni. A teljes összeget nem költik el szállásra, ételre, italra, szórakozásra. A költségvetésből futja egy-egy értékesebb ruhadarab megvásárlására is”.

Az 1980-as évekre megerősödtek az állatvédők, aktivistáik festékkel öntöttek le kabátokat, üzleteket támadtak meg, és azt hirdették, hogy a bunda azé, aki beleszületik. Mára gyakorlatilag vállalhatatlanná vált a prém viselése, fontos divatházak mondtak le az állati szőrméről, több ország betiltotta a szőrméjükért tartott állatok tenyésztését. Az állatok életét ezzel valóban megkímélik, de a helyette felhasznált temérdek műszőrme (még ha újraszőrme is) súlyosan szennyezi a környezetet, szálaiból nagyon könnyen töredeznek le a vizeket, a talajt, vagyis bennünket szennyező mikroműanyag szemcsék.

A cikkben idézett újságcikkeket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével szemléztük.

Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/szorme

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

The post Levetett bundáink – A XX. századi szőrmedivat elolvadása first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu