Lezuhant egy helikopter Katarban, heten meghaltak

Műszaki hiba miatt lezuhant egy helikopter vasárnap a Katarhoz tartozó felségvizeken, a szerencsétlenségben heten életüket vesztették – közölte a katari és a török védelmi minisztérium. A katari tárca szerint a katari felségjelzésű helikopter rutinbevetésen volt, amikor műszaki hiba lépett fel. A fedélzeten négy katari és egy török katona, valamint a török Aselsan védelmi ipari vállalat két technikusa utazott.

„A katonai együttműködés a Török Köztársaság és a Katari Állam között zavartalanul folytatódik a meglévő megállapodások és tervek keretében” – hangsúlyozta a török minisztérium.

Nem volt arra utaló jel, hogy a helikoptert esetleg egy iráni támadás érte volna.

Katar a közel-keleti régió más államaihoz hasonlóan több alkalommal is iráni válaszcsapások célpontjává vált az Irán elleni izraeli-amerikai háborúban, amely immár három hete tart. A katari légvédelem ismét fogott el iráni drónokat és rakétákat, és két iráni harci repülőgépet is megsemmisített. Doha emellett Ankara szoros szövetségesének számít, a két ország biztonsági kérdéseken túl magas szintű katonai együttműködést is folytat.

The post Lezuhant egy helikopter Katarban, heten meghaltak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest